rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A koronavírus-járvány hónapjaiban több mint százezren veszítették el állásukat

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews / MTI
(illusztráció)
(illusztráció)   -   Szerzői jogok  Ludovic Marin/AP
Betűméret Aa Aa

Havonta tízezrek veszítették el munkahelyüket az új koronavírus-járvány idején Magyarországon, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből. Áprilisban 73 ezerrel kevesebb volt a foglalkoztatottak létszáma, mint egy hónappal korábban.

A február-áprilisi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 174 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékos volt.

A márciusi 56 ezer után áprilisban mintegy 73 ezren veszítették el az állásukat, közülük 54 ezren gazdaságilag inaktívvá és 19 ezren munkanélkülivé váltak.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) definíciója szerint az számít munkanélkülinek, akinek nincs munkája, de az elmúlt 4 hétben aktívan keresett munkát, és ha találna, akkor 2 héten belül munkába is tudna állni. Foglalkoztatott pedig az, aki az adott héten legalább egy órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, illetve rendelkezett olyan munkahellyel, ahonnan átmenetileg (betegség, szabadság miatt) volt távol.

A KSH szerdán közölt összesítése szerint a február-áprilisi, három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 1,2 százalékkal, 56 ezerrel alacsonyabb, 4 millió 436 ezer volt.

Áprilisban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 368 ezer volt, az előző hónaphoz képest 73 ezerrel kevesebb, míg a 15-64 évesek foglalkoztatási aránya ugyanezen időszak alatt 1,1 százalékponttal, 68,1 százalékra csökkent.

A február-áprilisi, három hónapos időszak átlagában az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók és a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma egyaránt 21 ezerrel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma pedig 14 ezerrel csökkent.

A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási rátája 27,4 százalék volt. A 25-54 éves, legjobb munkavállalási korú foglalkoztatottak száma 61 ezerrel, a foglalkoztatási rátájuk 1,9 százalékponttal, 82,4 százalékra csökkent.

Az 55-64 éves idősebb korosztályban a foglalkoztatási ráta azonban - részben demográfiai okból - 2,5 százalékponttal, 58,5 százalékra emelkedett.

A 20-64 éves korcsoportban, amire az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta 0,5 százalékponttal, 74,5 százalékra csökkent, a férfiaknál 82,5 százalék, a nőknél 66,5 százalék volt.

A 15-64 éves férfiak esetében a foglalkoztatottak létszáma 27 ezerrel, a foglalkoztatási ráta 0,6 százalékponttal, 76,5 százalékra csökkent, míg a 15-64 éves nők foglalkoztatotti létszáma 42 ezerrel, a foglalkoztatási ráta pedig 0,7 százalékponttal, 61,8 százalékra mérséklődött a tavaly február-áprilisi időszakhoz viszonyítva.