NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Újraindítja járatai 40 százalékát júliustól a Ryanair

Britain Ryanair
Britain Ryanair Szerzői jogok Martin Meissner/AP
Írta: Rita Konyabbc.co.uk
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Márciusban és áprilisban az ír diszkont légitársaság csupán napi 30 járatot üzemeltetett Írország, az Egyesült Királyság és Európa között.

Július elejétől járatai 40 százalékát újraindítja a Ryanair, a tervek szerint a cég koronavírus-járványt megelőző útvonalhálózatának 90 százalékát lefedik majd.

HIRDETÉS

Az összes nagy európai légitársasághoz hasonlóan az ír diszkont cég is szinte tejesen leállt a járvány miatt, mindössze napi 30 járatot üzemeltetett március-áprilisban Írország, az Egyesült Királyság és Európa között. A járvány ugyan még tart, de akárcsak a versenytársak, a Ryanair is az újraindulást tervezgeti.

A járatok 40 százalékának visszaállítása nagyjából napi ezer járatot jelent, melyek bizonyos útvonalakon ritkábban közlekednek majd. Mindennek feltétele, hogy az EU-n belüli utazási korlátozásokat feloldják a kormányzatok és a reptereken megfelelő egészségügyi védőintézkedések lépnek életbe.

Új fedélzeti szabályok

A fedélzeten lesznek változások: a repülőgépeken az utasoknak és a személyzetnek is kötelező lesz maszkot viselni, korlátozott lesz a felszolgálás, előre csomagolt ételeket és italokat lehet majd venni, kizárólag bankkártyával. A mosdóhasználatot külön kell kérni a stewardess-ektől, hogy ne legyen sorbanállás.

A légicég vezérigazgatója úgy véli, az Egyesült Királyságba hazatérőkre váró kéthetes karantén "kivitelezhetetlen" és "gyorsan el fog tűnni az intézkedés".

Az emberek nem fogják betartani, de egyébként sem a karantén fogja őket eltántorítani az utazástól, mivel nyáron, az iskolai szünetben otthon tudnak maradni még két hetet a nyaralás után.
Michael o’Leary
a Ryanair vezérigazgatója

Online check-in és kevesebb bőrönd

A Ryanair arra kéri majd az utasokat, hogy online csekkoljanak be, a beszállókártyát töltsék rá okostelefonjaikra, és kevesebb poggyászt vigyenek magukkal. A reptérre való érkezéskor ellenőriztetniük kell a testhőjüket, és a terminálokon illetve a gépek fedélzetén, végig takarniuk kell az orrukat, szájukat.

Forrás: bbc.co.uk

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Brutális visszaesés a légiforgalomban

Lehülyézte a francia pénzügyminisztert a Ryanair vezetője

Káosz a német légi és vasúti közlekedésben