NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az Airbnb 250 millió dollárral segít a szállásadókon

Bruce Bennett
Bruce Bennett Szerzői jogok Ben Margot/AP
Szerzői jogok Ben Margot/AP
Írta: Rita Konya
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Kompenzációként 250 millió dollárt fizet a tulajdonosoknak a lemondott lakások miatt a cég, emellett egy 10 millió dolláros adományalapot is létrehoztak.

Az Airbnb is segítséget nyújt a különleges járványhelyzetre tekintettel - a cég keddi közleménye szerint 250 millió dollárral segíti a szállásadókat, emellett létrehoztak egy 10 millió dolláros segélyalapot is, hogy támogassák a tulajdonosokat a koronavírus-járvány alatt.

HIRDETÉS

A 2008-ban az Egyesült Államokban alakult, szálláshelyeket kínáló online piactér korábban április 14-ig tette lehetővé a lakásfoglalások ingyenes törlését, majd a határidőt május 31-ig kitolták. A döntés azokra a foglalásokra vonatkozik, amelyeket március 14-én vagy azelőtt véglegesítettek.

Még ha nem is lehet így érezni, de valójában partnerek vagyunk. Ha a Ti üzletetek szenved, akkor a miénk is. Tisztában vagyunk ezzel, tudjuk ezt jól. Most sokan küzdötök, tőlünk pedig segítő tetteket vártok, nem szavakat.
Brian Chesky
vezérigazgató/társalapító

Az Airbnb kompenzációként nagyjából 80 milliárd forintnak megfelelő összeget, azaz 250 millió dollárt is fizet a tulajdonosoknak a lemondott lakások miatt. A 10 millió dolláros adományalapból pedig a Superhostokat és az Experience, azaz a programokat ajánló szállásadókat támogatják.

A cég március közepén döntött úgy, hogy a világméretűvé nőtt járvány miatt minden országban lehetővé teszi, hogy a rajtuk keresztül lakást vagy szobát foglalók mindenféle büntetés vagy extra költség nélkül visszamondhassák a foglalásaikat, és visszakaphassák a már kifizetett foglalót.  

"Nem akarjuk, hogy a vendégek úgy érezzék, utazniuk kell, hogy ne bukják el a pénzüket" – írta a döntéssel kapcsolatban a Twitteren Brian Chesky, a cég vezérigazgatója/társalapítója március 14-én.

Az Airbnb-ügyfelek addig csak a Kínába, Dél-Koreába és Olaszországba szóló foglalásaikat törölhették anélkül, hogy elveszítették volna a foglalójukat, ám ahogy a WHO globális járvánnyá minősítette a Covid-19 fertőzést, az idegenforgalom pedig gyakorlatilag világszerte befagyott, más országokra is kiterjesztették a programot - elsőként az Egyesült Államokra.

Magyarországon az Airbnb a 2010-es évek elején kezdte meg tevékenységét. Kezdetben csak lassan növekedett a lakáskiadásnak ez a formája, 2015-ben aztán szinte robbanásszerűen ugrott meg a budapesti Airbnb-lakáskiadók száma.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Airbnb: tömeges elbocsátások

Drámaian nő a koronavírus fertőzöttek száma Spanyolországban

A szlovák kormány dezinformációs hadjárata a WHO pandémiaszerződése ellen