A svéd közszolgálati tévének dolgozó belga operatőr, Filip Huygens a múlt héten több napon át forgatott Milánóban, Bergamóban a járványról.
HIRDETÉSA svéd közszolgálati tévének dolgozó belga operatőr, Filip Huygens a múlt héten több napon át forgatott Milánóban, Bergamóban a járványról. Telefonon értük utol, jelenleg a 14 napos házi karanténját tölti.
A flamand operatőr vasárnaptól csütörtökig forgatott Olaszországban a svéd közszolgálati tévé hírműsora számára. Amikor felkérték a munkára, két feltétele volt: az egyik az, hogy a Belgiumba való visszatérése után két hetes karanténba vonulhasson. A másik az volt, hogy 4-5 napnál tovább ne maradjon a stáb Olaszországban.
„Ez azért volt fontos, mert ennyi idő után ha elkapjuk a vírust, már előjöhetnek a tünetek. És mostanában szerintem senki nem akar Olaszországban kórházba kerülni, hiszen rendszer túlterhelt.”
A 35 éves férfi azt mondta, meglepő módon az olasz Alitalia légitársaság továbbra is repül Brüsszel és Róma között, így az odaút könnyű volt. Rómából belföldi járattal indultak Milánóba.
„Meglepő módon ez a járat is tele volt. Ugyanakkor a középső üléseket szabadon hagyták, hogy legyen az emberek között távolság és mindenkinek maszkot kellett viselnie.”
Egyébként egy nyilatkozatot is ki kellett töltenünk, hogy saját felelősségre vagyunk ott és a munkánk másképp nem megoldható.
„A forgatás első napján az utazási korlátozásokról forgattunk. Olyan emberekről, akik már megvették a vonatjegyüket, de nem utazhattak. Aztán két kórházban és egy temetésen forgattunk. Az áldozat a koronavírus miatt halt meg. A temetésen a papon kívül csak a halott fia és lánya volt ott. Ebben a faluban mindenki ismerte az elhunyt nőt, de nem mehettek el a temetésre. Nagyon egyszerű, nagyon furcsa temetés volt. Mindenki maszkban volt, a koporsót is mindössze két ember vitte.”
„Aztán elmentünk két kórházba. Az első Cremonában volt. Itt láttunk betegeket meghalni. Ez nagyon szomorú volt. De az egészségügyi személyzet nagyon bátor volt. Lényegében az egész kórházat átalakították intenzív osztállyá. Ugyanakkor bárhogy is küzdenek, sok esetben elvesztik a harcot a koronavírus ellen. Sok beteg tüdejének 90 százaléka gyulladt sok esetben és nem kapnak levegőt. Szomorú látni, mire képes ez a vírus. Aztán felkerestük a régió legnagyobb kórházát Milánó mellett. Itt viszont pozitív dolgot láttunk. Itt ugyanis valakit sikerült újjáéleszteni. A páciensnek a koronavírus-fertőzés mellett trombózisa is lett és kómába esett. Az orvosoknak sikerült oxigént adni neki és megállítani a trombózist. Őt visszahozták, az orvos szerint ez egy csoda volt. Mindezt fel is vettük. Hallatszik, ahogy a nővér kiabál a betegnek, hogy szorítsa meg a kezét, ha hallja. Ezek a nővérek és orvosok nagyon bátrak! Több száz embert láttak meghalni, de az ilyen esetek erőt adnak nekik.”
„Az olaszok, akikkel beszéltünk Milánóban azt mondták, hogy elviselhetetlen a csend. „Silencio brutto, brutális csend” – ezt mondták. Mindenki háborús helyzetről beszél, sokan ezt mondták. Volt néhány élő bejelentkezésünk éjszaka, este. Teljes volt a csend, nem voltak autók. Lényegében csak menekültek és hajléktalanok voltak az utcán. Bocsánat, hogy ezt mondom, egy zombivároshoz hasonlított Milánó... Az emberek egy cigarettáért könyörögtek, pénzt már nem is lehet adni nekik, mert nem lehet készpénzt használni. Csak reményt vesztett zombikat láttunk éjszaka.”
Filip egyébként többször forgatott már háborús övezetben, így Szíriában is. Ez a munka azonban amiatt is különbözött a többitől, hiszen folyamatosan fertőtleníteni kellett önmagukat és a felszerelést is.
„A kezeim teljesen kiszáradtak a fertőtlenítőtől, a kamerára, a kábelekre és a mikrofonra is rendszeresen is fújtam egy tubus fertőtlenítőt. Nem csak azért, hogy mi ne fertőződjünk meg, hanem arra is kellett figyelni, hogy másnap esetleg ne mi vigyük be a vírust egy kórházba.”
A forgatás a helyzet tragikussága és érzékenysége miatt is különleges volt.
„Az emberek beszélni akarnak, de nem akárkivel. Nekünk volt egy nagyon jó helyi kapcsolatunk, aki ismeri a régiót. Ő győzte meg az orvosokat arról, hogy rendes emberek és normális újságírók vagyunk. Bárhova mentünk, örömmel fogadtak bennünket. Nem korlátozták a munkánkat, de nyilvánvaló, hogy arcokat és neveket nem mutathattunk, hiszen emberekről van szó, nem tárgyakról. De mindenki beszélni akart és az volt az üzenetük, hogy az önök országa még nem fertőzött, akkor készüljenek. Készüljenek, hiszen a helyzet az egyik napról a másikra megváltozhat. Ezt üzenték a svéd nőzőknek, hogy készítsék fel a kórházakat.„
Filip Huygens most a falujában, egy bérelt lakásban várja, hogy leteljen a két hetes elzártság.
„Egy kicsit köhögök, de ez attól is lehet, hogy sokat cipekedtem, izzadtam, ráadásul maszkban. És hideg volt, mínuszok is voltak Olaszországban. Talán megfáztam, de lehet, hogy elkaptam a vírust. De eléggé jól vagyok, lázam nincs. A családomat se láthatom a két hét alatt, ők hoznak ételt, leteszik a hátsó kapunál, de amíg itt vannak, nem megyek ki. Tegnap egy finom tésztát ettem, jóféle borral. Ilyesmit ugyanis nem ettünk Olaszországban. Ott van a világ legjobb konyhája, de minden zárva volt. Egyébként remélem, hogy a gyerekeim emlékezni fognak majd ezekre a napokra, amikor nem ölelhették meg az apjukat. És erről eszükbe jut majd, hogy mennyire szerencsések vagyunk a békeidőkben, amikor iskolába járhatnak, amikor mindenki rendesen járhat dolgozni, amikor megölelhetjük egymást.„
