Péntek délutánig négy fertőzöttről tudnak a magyar hatóságok.
Magyarországon eddig négy külföldi állampolgárt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, és 39-en vannak karanténban – közölték pénteken a védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.
Lakatos Tibor, az ügyeleti központ vezetője elmondta: a magyar fertőzöttek közül három iráni állampolgárt Budapesten ápolnak, a negyediket, egy brit férfit pedig Debrecenben a Kenézy Gyula kórházban.
„Az operatív törzs új intézkedéseket hozott: felfüggeszti az iráni állampolgárok részére a vízumok kiadását, és a továbbiakban engedély kell azoknak a védőeszközöknek a külföldre szállításához, melyek a koronavírus elleni védekezéshez szükségesek” – jelentette be Lakatos Tibor.
Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, folyamatosan vizsgálják, hogy a fertőzöttek kikkel álltak szoros kapcsolatban. Az úgynevezett kontaktszemélyek hatósági határozatot kaptak arról, hogy kötelezően otthon kell lenniük.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa felhívta a figyelmet arra, hogy koronavírus teszteket kérésre, szűrésre nem végeznek, csak a betegek diagnosztizálására.
Szerbiában is megjelent az új típusú koronavírus.
A szerb egészségügyi miniszter bejelentette, hogy egy Magyarországról hazatért férfinál mutatták ki a vírust. A szabadkai kórházban különítették el. Zlatibor Loncar azt mondta, hogy a 43 éves férfi Budapesten járt a nővérénél, akinek voltak vírusra utaló tünetei.
A magyar tiszti főorvos úgy tudja, hogy a férfi több mint két hete, a lappangási időn túl járt Budapesten.