Loader
Hirdetés

Március végén találkozhat Orbán Viktor és Donald Tusk

Orbán Viktor és Donald Tusk Brüsszelben
Orbán Viktor és Donald Tusk Brüsszelben Szerzői jogok  AP Photo/Virginia Mayo, Pool Virginia Mayo
Szerzői jogok AP Photo/Virginia Mayo, Pool
Írta: Zsíros Sándor
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Tusk ezen a héten egyeztetett volna a magyar kormányfővel, aki halasztást kért.

A magyar kormány azt javasolja, hogy a következő uniós csúcs alkalmával, vagyis március 26-án vagy 27-én találkozzon Orbán Viktor és Donald Tusk Brüsszelben. Ezt a magyar miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan közölte megkeresésünkre.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Előzőleg néppárti forrásokból úgy értesültünk, hogy a néppárti elnök, Donald Tusk két hete azt javasolta, hogy már ezen a héten egyeztessenek a Fidesz néppárti tagságáról Brüsszelben. Ezt azonban a magyar fél kérésére elhalasztották.

Havasi Bertalan szerint az EU költségvetésével foglalkozó csütörtöki rendkívüli uniós csúcstalálkozó, valamint az azt megelőző V4 kormányfői egyeztetés miatt nem tudták beilleszteni a találkozót a miniszterelnök brüsszeli programjába.

A kétoldalú találkozó helyett viszont Orbán Viktor miniszterelnök kedden közzétett egy memorandumot, amelyben az Európai Néppárttal szembeni elvárásait részletezte. Ebben kifejtette, hogy szerinte új jobboldali szövetségeseket kellene keresnie a Néppártnak.

Kedden Novák Katalin államtitkár, aki a Fidesz külkapcsolatainak meghatározó alakja azt mondta, ha a Fidesz hajlandó segíteni a Néppártot a változásban.

A néppárti forrásunk szerint egyébként Donald Tusk egyenlőre nem kíván reagálni Orbán memorandumára, azonban nem kizárt, hogy később megszólal majd az ügyben. A tavaly novemberben megválasztott néppárti elnökről azt írta a magyar kormányfő a memorandumban, hogy "behozta a lengyel belpolitikai konfliktusokat és érdekeket az EPP-be".

A Fidesz tagságát tavaly márciusban függesztették fel az Európai Néppártban, mert sok tagpárt szerint a budapesti kormány veszélyezteti a demokráciát és a jogállamiságot. A felfüggesztést idén februárban meghosszabbította a Néppárt politikai gyűlése.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

UNESCO-lista: közeleg a döntés a normandiai partraszállás partjairól

Burnham-kabinet: jön az 5%-os áfamentesség az áramszámlákra

Hárman sérültek meg a román partok közelében, egy Ukrajna felé tartó LPG-tankert ért támadásban