Franciaország: harmadik alkalommal is százezerek tiltakoztak a nagyvárosok utcáin a kormány nyugdíjreformja ellen, a kormány eltökélt
Először csak kisebb csoportokban gyülekeztek az emberek az utcákon, hogy tiltakozzanak a francia kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Mindegyik csoport ugyan azt a célt akarja elérni. Azt, hogy a kormány vonja vissza a javaslatot. A tüntetők között ott vannak a tűzoltók is. Ők leginkább a pontrendszert sérelmezik. Saját számításuk szerint a bevezetendő egységesítéssel szinte biztos, hogy kevesebb lenne a nyugdíjuk, mint a jelenlegi rendszerben.
„ Tudom, hogy jövő évtől, tőlünk is áldozatokat fognak kérni, mert globálisan változik a gazdasági helyzet. - mondja ez a tűzoltó. Ahogy nehezedik a helyzet, úgy lesz a nyugdíjunk is lépésről lépésre kevesebb.”
A kisebb csoportok fokozatosan olvadtak egy összefüggő tüntető tömeggé. A szakszervezet szerint 40 ezer ember vonult az utcákon. A helyi hatóságok szerint 17 ezer.
„ Elég volt az áldozatokból. Ez az egyike azoknak a szlogeneknek, amiket a demonstrálók skandálnak. Minden fajta szakma képviselteti magát a tüntetők között. -számol be róla Guillaume Petit az Euronews tudósítója. Vannak tanulók, szociális gondozók, fiatal doktorok, dolgozók az állami, és a magánszektorból egyaránt, és vannak nyugdíjasok is, akik szolidárisak a fiatalabb generációkkal.”
Vannak, akinek még távoli jövő a nyugdíj, mégis fontosnak tartják, hogy hallassák a hangjukat. Laurin 19 éves, ő egyike azoknak a fiataloknak, akik a bevezetendő pontrendszer hatásai miatt aggódnak. Ezentúl nem a privát szektorban eltöltött legjobb 25 év, vagy a közszférában ledolgozott utolsó hat hónap számít majd bele a nyugdíjba, hanem a teljes életút. Az egész karrier a maga buktatóival együtt.
„ **Minden olyan kétes munka, amit elvállalsz fiatalon, beleszámít majd a nyugdíjadba, és automatikus csökkenti azt"-**mondja a 19 éves Laurine
A nyugdíjreform tervezet még a legmérsékeltebbeket is az utcára vitte. A Francia Demokratikus Munkaszövetség most először csatlakozott a demonstrálókhoz. A szervezet által leginkább kritizált pont a tervezetben, a korhatár. A bevezetendő pontrendszer a teljes összegű nyugdíjhoz a mostani 62 éve helyett a 64-et jelöli meg, így a franciáknak 2 évvel többet kellene dolgozniuk.
**„ Azzal, hogy két évvel kitolják a korhatárt, csak pénzt akarnak spórolni. Tehát a mi célunk, hogy rávegyük a kormányt, hogy gondolja meg magát a bevezetendő pontrendszerrel kapcsolatban, valamint próbálunk jobb feltételeket kiharcolni a legkeményebb munkákat végzőknek.**”-teszi hozzá a szövetség képviselője.
Azt. hogy mennyire érezhető a levegőben az összetartás, jelzi, hogy Lyon utcáin feltűntek a sárga mellények is. Valamit az is, hogy szinte egyáltalán nem csökkent a tüntetések ereje és nagysága december 5-e, a közszférában dolgozók első meghirdetett sztrájkja óta.