Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A csoport másik elődöntős helyéért Đoković és Federer áll csatába csütörtökön.
Az osztrák Dominic Thiem lenyűgöző játékkal győzött a szerb Novak Đoković ellen, és ezzel máris bejutott a világbajnokságnak is nevezett londoni tenisztorna elődöntőjébe.
Az első, hétfői meccsén Roger Federert verte.
A világranglista ötödik helyén álló Thiem látszólag szoros eredménnyel kényszerítette térdre a világranglistán második helyezett Đokovićot, az ATP Finals ötszörös bajnokát.
A 26 éves osztrák utolsó öt meccsükből négyet nyert meg.
A Björn Borg csoport negyedik játékosa, az olasz Matteo Berrettini már kiesett. Hogy ebből a csoportból Thiem mellett ki lesz a másik elődöntős, az Federer és Đoković csütörtöki párharca után fog kiderülni.