8 november 2019 | Euronews
Keresési eredmények 41 Találatok
-
Spanyolország Véget ért a spanyol kampány Négy év alatt négyszer kellett új parlamentet választaniuk a spanyoloknak. A legutóbbi volt a legrövidebb életű, és a kampány is kurta volt. -
Németország Megvédte a NATO-t Ursula von der Leyen A szabadság nagyszerű védőpajzsának nevezte a szervezetet, egy nappal azután, hogy Emmanuel Macron elmondta: szerinte a NATO agyhalott. -
Világ Lelőtt egy drónt az iráni légvédelem A perzsa állam nyugati részén, Bandar Mahshahr kikötőváros fölött tűnt föl a drón - a roncsot vizsgálják, de a hadsereg szerint egészen biztos, hogy idegen államé. Washington már közölte, hogy nincs köze az akcióhoz. -
Szíria Törökország visszaküldi a terroristákat Az Iszlám Állam Törökországban fogva tartott harcosait visszaküldené Törökország. Ezerkétszáz Európából származó dzsihadistát tartanak fogva, őket Európába deportálnák. -
Sorozatok az én Európámról Harc a rákkeltő szerek ellen Egyre több francia faluból akarják kitiltani a veszélyes rovarirtókat. -
Lengyelország Sok ezer iskolában zengett a lengyel himnusz Lengyelország legfontosabb nemzeti ünnepe a Függetlenség Napja. Ebből az alkalomból több mint húszezer iskolában énekelték egyszerre a himnuszt. -
Németország Merkel szaunázott a berlini fal leomlásának napján Az estét Nyugat-Berlinben egy házibuliban töltötte. -
Olaszország Újfasiszta csoportok halálos fenyegetése miatt őriznek egy holokauszttúlélőt Az olasz Liliana Segrét 14 éves korában deportálták, 75 évvel később örökös szenátorként antiszemita üzenetek százait kapja naponta. -
Németország A NATO a történelem legfontosabb szövetsége Az amerikai külügyminiszter így reagált a francia elnök megállapítására, miszerint a szövetség haldoklik. Merkel is elutasította a véleményt. -
Uzlet Michael Bloomberg is indulna az amerikai elnökválasztáson A világ egyik leggazdagabb üzletembere szerint a jelenlegi demokrata jelöltek nem képesek legyőzni Donald Trumpot. -
Németország Von der Leyen átalakítaná a bevándorláspolitikát, Merkel támogatja Az EU-nak világszerte példaképpé kell válnia a migrációs folyamatok "fenntartható, humánus megközelítésű, de hatékony irányításában", mondta a megválasztott bizottsági elnök. -
Tud/tech Óriási változásokat hoz az 5G Az EU versenyképessége múlhat a technológiai átálláson. -
Európai hírek Belgiumban a legboldogabbak az emberek az EU-ban Az ott megkérdezettek 76 százaléka azt mondta, hogy az elmúlt négy hétben folyamatosan vagy legalább többnyire boldognak érezte magát. -
Németország Németország: sikerült felhozni a mélyben rekedt bányászokat Legkevesebb két sérültje van a Halle közelében történt bányarobbanásnak. -
Sorozatok az én Európámról A fegyvercégek profitálnak a kerítésekből A State of the Union című összefoglalónkban a berlini fal leomlására emlékezünk és áttekintjük a kontinensen azóta emelt kerítések költségeit. -
Belgium Gyöngyösi: Várhelyi tevékenysége a teljes megcsúfolása a közszolgálat szellemiségének A jobbikos EP-képviselő tagja annak a szakbizottságnak, amely meghallgatja a magyar biztosjelöltet jövő csütörtökön. -
Magyarország A rendőrség szerint a tüntetések és a focimeccs is hozzájárult a csütörtöki káoszhoz A török elnök Budapest közúthálózatának mintegy 94 ezred százalékán közlekedett, és 15 kerületet nem is érintett, közölte a rendőrség. -
Olaszország Sztrájk Európa legnagyobb acélgyárában A tarantói acélmű a legnagyobb, és a leginkább környezetszennyező is. Nehéz eldönteni, hogy a dolgozók munkahelye, vagy az egészsége fontosabb-e. -
Egyesült Királyság Észak-Anglia: az áradások áldozata Egy nő meghalt Derbyshire-ben. Ebben a térségben rövid idő alatt a havi átlagnak megfelelő csapadékmennyiség hullott. -
Ausztrália Hatalmas tüzek pusztítanak Ausztráliában, szörnyű körülmények között dolgoznak a tűzoltók Egyszerre 17 helyen lángol Ausztrália. Sydney környékén szükségállapotot hírdettek -
Olaszország Róma: egy harmadik Celtic-szurkolót is megkéseltek Az első meccsen, Glasgowban a skótok egy fejjel lelógatott Mussolini képpel hergelték az olaszokat. -
Cult Waters: fura frizurájú fasiszták vannak hatalmon Az amerikai filmgyártás legendás alakja a Thesszaloniki Filmfesztivál díszvendége. Az Euronewsnak nemcsak karrierjéről, hanem a politikáról is mesélt. -
Olaszország Livorno leghíresebb szülötte Amedeo Modigliani Az olasz városban megrendezett kiállításon láthatók legikonikusabb munkái, valamint más, egykor vele együtt dolgozó festők alkotásai is. -
Magyarország 13 órán át vonatozott Berlinbe Karácsony Az új budapesti főpolgármester a fal leomlásának 30. évfordulója alkalmából utazott a német fővárosba, ahol több kollegájával is találkozni fog. -
Magyarország Jövő csütörtökön hallgathatják meg Várhelyit Miután a jogi bizottság továbbengedte, jövő csütörtökön a külügyi bizottságnak számolhat be. -
No Comment Karácsonyi jelmezbe öltözött a párizsi Printemps Több mint másfél hónappal az ajándékozási láz tetőpontja, karácsony előtt hagyományosan alkalmi köntösbe öltözött az előkelő párizsi Printemps nagyáruház. -
No Comment A berlini fal leomlása a kommunizmus végét jelentette Alig néhány hónappal a berlini fal 1989. november 9-ei ledöntése, és a keleti tömböt a markában tartó szovjet birodalom összeomlása előtt Francis Fukuyama filozófus azt állapította meg, hogy ez „a történelem vége”. -
Németország Bányarobbanás Németországban Sikerült az összes bányászt biztonságban a felszínre hoznia a mentőalakulatnak. -
Franciaország Mérgező anyagok az anyatejben A roueni vegyi üzemben szeptember végén bekövetkező tűz után sűrű fekete füst szállt a levegőben. A hatóságok azt állították: nem veszélyes. -
Németország Berlin 30 éve és most 30 évvel ezelőtt Berlint ketté osztotta egy fal, ma pedig nyüzsgő és egységes európai főváros. Alig van más város, amelynek ilyen viharos történelme lenne, és ilyen gyorsan változott. -
Kína Hongkongi tüntetések: egy 22 éves egyetemista az első diákáldozat Hongkong: a hétvégi demonstrációk alatt, rendőri intézkedés közben, egy parkolóház harmadik emeletéről zuhant egy emeletet a 22 éves egyetemista -
Spanyolország A spanyol konzervatívok fiatal reménysége: Pablo Casado A 38 éves Casado a Néppárt történetének legfiatalabb vezetője. -
Görögország Spanyolország: politikai apátia Spanyolorzágban a politikai patthelyzet oda vezetett, hogy az emberek mostanra elvesztették az érdeklődésüket. -
Spanyolország Abascal a VOX révén robbant be a spanyol politikába Szélsőjobboldali pártja akár a harmadik legnagyobb erő lehet a spanyol törvényhozásban az előrehozott választások eredményeként. -
Cult Tokióban sem lép fel a szexuális zaklatással vádolt Plácido Domingo Az amerikaiak után a tokiói, a 2020-as olimpiai játékokat népszerűsítő fellépését is lemondta a szexuális zaklatással vádolt Plácido Domingo -
Oroszország Féllábú csontvázat találtak egy táncparkett alatt, kiderült, hogy Napóleon elveszett tábornoka az A francia császár egyik legkedevesebb tábornoka 1812-ben vesztette életét, miután egy ágyú elvitte a fél lábát. DNS teszttel bizonyították, hogy tényleg őt találták meg. -
Olaszország Kötelező a riasztós gyerekülés Olaszországban Az ülések akkor adnak ki hang- és fényjeleket, ha a benne ülő gyermeket a járműben hagyják. A bírság 100 ezer forint is lehet. -
Svájc A luxus órák ünnepe Genfben "Genfi Órák Nagydíja": 45 millió forintos óra kapta az iparág Oscar-díjának tartott elismerést -
Románia Román elnökválasztási ki kicsoda A jelenlegi államfő, Klaus Iohannis a vasárnapi román elnökválasztás legnagyobb esélyese, a kérdés, lesz-e második forduló. -
Amerikai Egyesült Államok Michael Bloomberg mégis indulna az amerikai elnökválasztáson Az amerikai milliárdos, korábbi new york-i polgármester tavasszal azt mondta, hogy visszavonul a politikától, de a demokrata-párti jelölteken végignézve inkább úgy döntött, maga is ringbe száll. -
Jemen Jemeni béke rakétákkal Miközben a vezetők újabb lépést tettek a béke felé Jemenben, a lázadók rakétákkal lőttek egy kikötővárost.