NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Újfasiszta csoportok halálos fenyegetése miatt őriznek egy holokauszttúlélőt

Újfasiszta csoportok halálos fenyegetése miatt őriznek egy holokauszttúlélőt
Szerzői jogok 
Írta: Pálfi RitaLillo Montalto Monella
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az olasz Liliana Segrét 14 éves korában deportálták, 75 évvel később örökös szenátorként antiszemita üzenetek százait kapja naponta.

HIRDETÉS

Két csendőr kíséri a nap huszonnégy órájában Liliana Segre olasz szenátort, holokauszt-túlélőt, miután célpontja lett egy újfasiszta csoportnak - jelentette az olasz sajtó csütörtökön.

Az állandó védelmet Milánó prefektusa rendelte el Liliana Segre biztonsága védelmében.

Az 1930-ban született Liliana Segrét 1944-ben deportálták Auschwitzba családjával együtt. A koncentrációs táborba került 776 tizennégy évnél fiatalabb olasz zsidó gyerekből huszonöten maradtak életben, egyikük Liliana Segre volt.

A 2018-ban örökös szenátornak kinevezett Segre októberben hozta nyilvánosságra, hogy naponta több száz fenyegető, antiszemita üzenetet kap az interneten. Ezt követően az olasz parlament különbizottságot állított fel Liliana Segre vezetésével a gyűlöletbeszéd megfékezésére, az antiszemitizmussal és a rasszizmussal szemben. A bizottság felállítására a jobbközép és jobboldali pártok nemmel szavaztak vagy tartózkodtak. Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke ezt úgy magyarázta, hogy Liliana Segrét a baloldali kormánypártok eszközként használják fel a jobboldal lejáratására.

"A láthatáron van a demokrácia hanyatlása. Karban kell tartanunk, mivel a mechanizmusai elhasználódnak. A legjobb mód arra, hogy formában tartsuk az emlékezés. Nincs visszaút, olyan új időszakban élünk, ahol mindent a neten vesznek és adnak el, még a lelkiismeretet képződését is. Ez az új határ. A neten szörfölők megpróbálhatnák az agresszív útjukat a szépség navigációjává változtatni. Az élet túl rövid, és nagyon kevés idő áll a rendelkezésünkre, és sokezer féle stressz lehet az életünkben. Akár egyetlen percünk elpazarlása forrongó lelkekre felesleges időveszteség, igazi szégyen" – nyilatkozta az Euronewsnak a megfenyegetett Serge.

Az Új Erő (FN) újfasiszta csoport kedden transzparenssel tiltakozott egy milánói színház előtt, ahol Liliana Segre találkozott fiatalokkal. A felirat szerint Liliana Segrét a milánói baloldali városvezetés védi, de az olasz nép ezt nem tűri tovább.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Dagad az ukrán fasiszta ügye - Lengyelország a kiadatását kéri Kanadától

Rómában a tiltás ellenére megtartják a palesztinpárti tüntetést a holokauszt emléknapján

Az önkéntelen cölibátus kultúrája sejlik fel az ausztráliai késes támadás mögött