NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tüntetés- és lezárásdömping Erdogan látogatásának napján

Tüntetés- és lezárásdömping Erdogan látogatásának napján
Szerzői jogok Reuters/ Kaszás Tamás
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nem engednek senkit a török elnök közelébe, a demonstrációkat csak tőle távol tarthatják meg.

A délutáni tüntetésről szóló videóért kattints a borítóképre!

HIRDETÉS

Csütörtökön Budapestre látogat Recep Tayyip Erdogan, ezért valahol már keddtől ideiglenes forgalomkorlátozásokat vezettek be és több helyen tilos a megállás. Készülnek a török elnök fogadására a tüntetők is: három demonstrációt rendeznek a fővárosban, de Miskolcon is fognak tiltakozni a személye és politikája ellen.

Több csoport szervez demonstrációt, illetve demonstrációkat. A három különböző megmozdulás szervezői egyeztettek és összefogtak, hogy a demonstrációk ne fedjék egymást. Egy közös felhívást adtak közé mindenkinek, aki egy adott ponton vagy időben csatlakozni szeretne hozzájuk.

Az első tüntetést, Budapest blokádja Erdogan látogatása ellen néven hirdették meg csütörtök délután kettőre az Oktogonra. Majd a beszédek után a terv szerint a Széll Kálmán térre vonulnak át, ahol szintén leszek felszólalók. A gyalogos vonulás mellett lesz autós és kerékpáros felvonulás a török elnök látogatása ellen ugyanezen az útvonalon. A térről menet indul majd a Vár felé fél öttől.

Délután öttől a Humán front a Duna-parton néven néma gyülekezést szerveznek a Cipők a Duna-parton szoborcsoport két oldalára, a Lánchídtól a Margit hídig, "fedett mécsessel, világító telefonnal, zseblámpával, a Várban tartózkodó autoriter politikusokra is világítva" - írják az esemény Facebook oldalán. Fél hatkor egyperces hangorkán, ahol bármilyen hang- vagy zajkeltő eszközt bevetve a tüntetők felhívják a "világ figyelmét az emberi jogokra, az ártatlan áldozatokra, a békét segítő intézkedések azonnali megtételére, a zsarolás és a gyűlöletkeltés elutasításának szükségességére".

Este 6-kor Not in my name (Nem az én nevemben) néven rendezik a nap utolsó demonstrációját. Gyertyagyújtás tartunk a török nagykövetség előtt, a kurd áldozatok emlékére.

Miskolcon 5-kor tartanak demonstrációt.

A fél várost lezárják

Kedd estétől csütörtök éjfélig tilos megállni több mint 100 helyszínen Budapest I., II., V., VI., XIV. és XV. kerületében.

Csütörtökön reggel és délelőtt szakaszos és időszakos lezárásokra számíthatnak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi reptértől a Hősök terén, az Andrássy úton át a Széchenyi téren át a Lánchídon és onnan a Budai Várba vezető úton az autósok. Délután fél 3-tól fél négyig a Várban lesznek a korlátozások. Majd fél 6-tól este 7 a Várból Gül Baba türbéjéhez megy Erdogan. Onnan pedig megy a reptérre, ezért fél 7-től fél 9-ig lehet lezárásokra számítani azon az útvonalon, ahol érkezésekor is.

Bővebb információkat a rendőrség oldalán találnak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra török félholdas zászló leng majd fent a Budai várban

Svéd NATO-tagság: Magyarország egy éve játszik csikicsukit, de mostanra magára maradt

Orbán a magyar-török kapcsolatokról: nem tudom, van-e még feljebb