NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hogyan tovább Izrael?

Hogyan tovább Izrael?
Szerzői jogok 
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Két választás, két patthelyzet eddig idén Izraelben. A mostani azonban Benjamin Netanjahu uralmának végét jelentheti.

HIRDETÉS

Túl van az idei második parlamenti választáson is Izrael, a kiút azonban ugyanúgy nem látszik a politikai patthelyzetből, ahogyan fél évvel ezelőtt sem látszott. Vagy talán mégis: most nagyobbnak tűnik az esély arra, hogy az országot tíz éve irányító Benjamin Netanjahu kiszoruljon a hatalomból.

Kampányban bármit lehet

Pedig a politikus gyakorlatilag mindent megtett azért, hogy ő legyen a befutó. A nemzetközi joggal szembemenve még azt is megígérte, hogy ha ő alakíthat kormányt, Izrael annektálja a Ciszjordániát behálózó zsidó telepeket, és ezzel gyakorlatilag ellehetetleníti egy önálló palesztin állam létrejöttét. A kampány során pedig minden korábbinál hevesebben uszított az ország arab kisebbsége ellen, és a választás napján többször is megsértette a kampánycsendet, hogy azzal riogassa szavazótáborát, hogy az arabok tódulnak az urnákhoz, és le fogják váltani őt. Utólag az látszik, hogy ez a politika egyáltalán nem volt gyümölcsöző – az arab pártokat tömörítő Közös Lista a harmadik helyen jutott be a Knesszetbe, 13 mandátumra számíthatnak.

A nevető negyedik

Az arab szövetség előtt két politikai csoportosulás végzett, fej-fej mellett: Netanjahu pártja, a Likud, valamint a centrista baloldali Kék-Fehér szövetség, Beni Ganc egykori vezérkari főnök vezetésével. A szavazatok szinte teljes feldolgozottságánál mindkét erő 32 mandátumon áll, és bár ez még némileg változhat, az biztosnak tűnik, hogy egyikük sem tud a közvetlen szövetségesei támogatásával kormányt alakítani a 120 tagú parlamentben, – csakúgy, mint az áprilisi választás után.  Csupán 55-56 képviselőt tudnának összegyűjteni, a többséghez pedig 61 kell.

Királycsinálóvá a korábbi védelmi miniszter, Avigdor Libermann pártja léphet elő. A szekuláris-nacionalista Jiszrael Béténu (Izrael a Hazánk) a negyedik helyen végezve kilenc képviselői helyet szerezhet meg, és jelenleg egy nemzeti egységkormány felállításán dolgozik, a Likud és a Kék-Fehér részvételével, de a Likud hagyományos szövetségesének számító vallásos jobboldali pártok nélkül. Libermann azt is bejelentette, hogy ha az ő személye a nagykoalíció akadálya, akkor félre fog állni. A két nagy blokk közül egyébként akármelyiket támogatná a párt, annak meglenne a többsége.

Netanjahu hatalma veszélyben

Ganc nem is határolódott el a Likuddal való szövetségtől, azt viszont kijelentette, hogy a Kék-Fehér nem csatlakozik egy olyan kormányhoz, amelyben Netanjahu is részt vesz. Elvileg tehát az is előfordulhat, hogy a Likud hátrahagyja miniszterelnökét, és nélküle kerül kormányra. Ennek Netanjahu pártbeli befolyása miatt nem nagy az esélye, de egyáltalán nem elképzelhetetlen forgatókönyv. Ganc pártjának pedig van egy másik lehetősége is: az, hogy a balközép erők mellett az arab pártokkal együtt alakít kormányt – az arab Közös Lista vezetője, Ajmán Odeh már ki is jelentette, hogy nyitott lenne erre a megoldásra.

A Jerusalem Post elemzése szerint az sem segített Netanjahunak, hogy Donald Trump amerikai elnök a kampány alatt találkozót kért Hasszán Roháni iráni elnöktől. A választók ebből azt szűrhették le, hogy a Trump szövetségeseként számon tartott, és ezzel is kampányoló izraeli miniszterelnöknek talán is nincs olyan nagy befolyása az amerikai politikára, mint azt mutatni szeretné, és ezért nem lenne nagy probléma, ha kikerülne a hatalomból.

A chatbot visszaüt

Netanjahu szerint a Facebook is beleszólt a választás eredményébe. A Likud hónapok óta, nagyon hatékonyan használja a közösségi médiára tervezett automatikus beszélgetőprogramját. Adatbázist épített és reklámokat közvetített a Facebook üzenetküldő szolgáltatásán keresztül, rengeteg pénzt költött a hagyományos médiumok kikerülésére és a szavazók közvetlen megszólítására. A chatbot százezerszámra vette fel a kapcsolatot a választópolgárokkal, majd válaszaik alapján három kategóriába sorolta őket: a Likud szimpatizánsai, ellenzői, és a bizonytalan szavazók közé. 

Ezt az adatbázist célzott reklámok közvetítésére használták. A szimpatizánsként elkönyvelt embereket például olyan üzenetekkel igyekeztek szavazásra sarkallni, melyek szerint meg kell előzni az arabok támogatását élvező baloldali kormány létrejöttét, mert „az arabok mindannyiunkat el akarják pusztítani”. Ezt az üzenetet körülbelül 150 ezer ember kapta meg. A legfontosabb pillanatban, a választás napján azonban a Facebook egy időre elhallgattatta a chatbotot, elmondása szerint a választás tisztaságának megőrzése érdekében.

Az a biztos, hogy semmi sem biztos

Benjamin Netanjahu tehát nincs könnyű helyzetben. Korábban megingathatatlannak tűnő hatalmának átmentése finoman szólva is bizonytalanná vált, és talán még soha nem támadták ennyi oldalról, mint most (beleértve az igazságszolgáltatást is, hiszen három különböző korrupciós ügyében is folyik a nyomozás). Az izraeli pártpolitika olyan kiszámíthatatlan és sokrétű, hogy még az is lehet, ebben a helyzetben is talál megoldást. Ilyen nehéz dolga viszont talán még soha nem volt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tenni vagy nem tenni? - az izraeliek többsége nem igényel katonai válaszcsapást Irán ellen

Az izraeli védelmi ipar volt az egyik főhőse az iráni támadás elhárításának

Nem lesz izraeli támadás Rafahban, amíg az iráni konfliktus véget nem ér