NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Egy év múlva kezdődik a tokiói olimpia

Egy év múlva kezdődik a tokiói olimpia
Szerzői jogok 
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Már több mint hárommillió jegyet adtak el a 2020-as nyári játékokra.

HIRDETÉS

Egy év van hátra a tokiói olimpia kezdetéig. A japán fővárosban hivatalosan is megkezdődött a visszaszámlálás. Bár a tervezett költségek megnégyszereződtek és korrupciós botrányok is tarkították a felkészülést, az építkezések a tervek szerint haladnak, amit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is megerősített:

„Azt mondhatom, hogy sosem láttam még olyan olimpiai várost, amelyik annyira jól állt a felkészüléssel egy évvel a játékok kezdete előtt, mint Tokió" - nyilatkozta Thomas Bach.

A második tokiói nyári olimpiára már több mint hárommillió jegyet értékesítettek, és kétszázezren jelentkeztek önkéntesnek. Szerdán bemutatták a játékok érmeit is, melyeket nagyjából hatmillió elektronikus eszköz újrahasznosításával készítettek el a japán szakemberek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Katar2022: csütörtököt mondanak-e a németek csütörtökön?

Katar2022: léphetnek-e kétszer egymás után “ugyanabba a folyóba” a németek?

Futball-vb: Szájukat befogva tiltakoztak a németek