NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Jövőre minden eddiginél több, 616 milliárd forint jut honvédelemre

Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond az MH Altiszti Akadémián idén végzett honvéd altisztek ünnepélyes avatásán, a Hősök terén 2019. július 6-án
Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond az MH Altiszti Akadémián idén végzett honvéd altisztek ünnepélyes avatásán, a Hősök terén 2019. július 6-án Szerzői jogok MTI/Kovács Attila
Szerzői jogok MTI/Kovács Attila
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A rendszerváltás óta nem szántak ennyit a területre.

HIRDETÉS

Jövőre 616 milliárd forintot fordít a kormány honvédelmi feladatokra, a legmagasabb összeget a rendszerváltás óta - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a M1 aktuális csatornán.

Németh Szilárd azt mondta: 2002 és 2010 között folyamatosan csökkent a honvédség költségvetése - ami kedvezőtlenül befolyásolta a haderőképességet -, a hivatásos katonák száma megfeleződött, a fegyvergyárakat felszámolták, megszüntették.

Ezzel szemben 2010 óta megfordult a trend - mondta az államtitkár. A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program céljai között említette, hogy a honvédség létszámát 37 650-re növeljék és 20 ezer tartalékos katona legyen. Jelezte, hogy utóbbiak több mint 40 százaléka már rendelkezésre áll.

Elmondta, hogy a szárazföldi egységeket és a légierőt egyaránt modernizálják.

Németh Szilárd emlékeztetett arra is, hogy a honvédség 2015 óta - amikor az országra óriási migrációs nyomás nehezedett - részt vesz a magyar határok védelmében. A schengeni határok védelmi európai feladat - tette hozzá -, erre Magyarország eddig több mint 330 milliárd forintot fordított, de az összegből az EU "migránsbarát vezetése" egyetlen fillért sem térített meg.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában beszámolt arról, hogy a 2019-es honvédelmi büdzsé több mint 30 százalékát fordítják a Zrínyi 2026 ütemezett fejlesztéseire. A fejlesztések keretében laktanyák is megújulnak, illetve nő a katonák illetménye is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

500 millió dollárért venne rakétákat Magyarország az USA-tól

F-16-os vadászgépeket vesznek a bolgárok

Többszáz milliárd forintért vett német fegyvereket Magyarország