EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Milyen lesz az új Európai Parlament?

Milyen lesz az új Európai Parlament?
Szerzői jogok 
Írta: Noemi Mrav
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A választások utáni előzetes becslések szerint a következőképpen.

HIRDETÉS

Bár azt még nem tudni, hogy a Salvini és Le Pen fémjelezte Népek és Nemzetek Európai Szövetsége nevű csoportosuláshoz hányan csaltakoznak majd a felálló új Európai Parlamentben, de azt már így is látni lehet, nagyjából hogy alakulnak majd az erőviszonyok. Íme az Európai Parlament előrejelzése hétfő délelőtt 10:40-kor:

A két hagyományosan nagy parlamenti frakció, a Néppárt és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége mindketten sok helyet veszítettek az elmúlt ciklushoz képest: a Néppártnak 182, az S&D-nek 147 helyet jósolnak az új parlamentben. Ez a Néppártnak 39 helynyi veszteséget, míg a szocialistáknak 44 helyet jelent.

Jelentősen nőttek azonban a liberálisok és a Zöldek: míg 2014-ben a liberális ALDE pártszövetségnek 67 helye volt, ez most 109-re nőhet, ami 42 helynyi nyereség. A Zöldek eközben korábbi 50 helyük helyett 69-el rendelkezhetnek.

Szintén sokat veszítettek a konzervatívok: ők a korábbi hetven helyük helyett most csak 59-et tudtak szerezni, de a szélsőbal sem dicsekedhet: 52 helyük úgy tűnik, 38-ra csökkent.

Erősödött viszont a Nigel Farage alapította Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája nevű euroszkeptikus tömörülés: 48 helyett 54 helyük lehet, és a Népek és Nemzetek Európai Szövetsége nevű, új szélsőjobbos, populista tömörülés, mely csak nemrég alakult, szintén 58 hellyel számolhat.

Országonként lebontás:

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

"Elvesztette a választásokat a Fidesz európai szinten"

A Fidesznek üzent Weber a választás utáni beszédében?

Populista előretörés az EP-választáson