NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Irán is visszavesz az atomalkuból

Irán is visszavesz az atomalkuból
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Teherán eztán nem tartja be a 2015-ös megállapodást, de teljes egészében nem mondja fel az egyezséget.

Irán visszavesz azokból a vállalásaiból, amelyeket az atomprogramjáról szóló 2015-ös megállapodásban tett. Ezt az államfő, Hasszán Rohani jelentette be épp egy évvel azután, hogy az Egyesült Államok felmondta az egyezséget. Azt nem tudni, hogy ez a gyakorlatban mit jelent majd, de azt hangsúlyozta, hogy nem akarják egy az egyben felmondani az egyezséget.

HIRDETÉS

Hasszán Rohani levélben értesítette Teherán döntéséről az atommegállapodást aláíró, és ahhoz továbbra is ragaszkodó Franciaországot, Nagy-Britanniát, Németországot, Kínát és Oroszországot.

Az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo a bejelentéssel egyidőben lemondta keddre tervezett berlini látogatását, és sietve Irakba utazott.

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini többször is megerősítette az elmúlt hónapokban, hogy a dokumentum többi aláírója érvényesnek tekinti a szerződést. A több mint tíz évnyi tárgyalás után tető alá hozott nemzetközi megállapodás az iráni atomprogram egészét érinti különös tekintettel az urándúsításra és a nemzetközi felügyeletre. Mindezek fejében Irán ígéretet kapott arra, hogy a Nyugat fokozatosan feloldja a gazdasági szankciókat.

Washington tavaly óta semmisnek tekinti ezt a megállapodást, és kivetette újra büntetőintézkedéseit Iránra. Donald Trump szerint ez egy teljesen elhibázott, egyoldalú alku, amelynek sosem szabadott volna létrejönnie. Nem hozott és a jövőben sem fog hozni megbékélést.

Az elmúlt egy évben folyamatosan romló viszony mostanra nyílt konfliktussal fenyeget. Az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója bejelentette vasárnap, hogy bombázókkal erősítik a Közel-Keleten állomásozó egységeiket, mert iráni fenyegetést érzékelnek. Az iráni külügyminiszter erre közölte, hogy az amerikai haditengerészet csapatmozgásai már a múlt hónapban megkezdődtek, az indoklás pedig nevetséges.

Az atomalku többi aláírója kiáll a megállapodás mellett, de a gyakorlatban ez nem egyszerű az Iránnal kereskedőket is büntető amerikai szankciók miatt. Habár vannak államok, amelyeknek az amerikai elnök elnézi, hogy Irántól vásárolnak olajat, ilyen mentességet ezentúl senki sem kap - közölte Donald Trump a múlt hónapban.

Irán eddig betartotta az egyezséget annak ellenére, hogy Washington újra kivetette büntetőintézkedéseit tavaly.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nem átlátható az iráni atomprogram a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint

Oroszország és Irán szorosabb szövetségre lép

Új ballisztikus rakétával bővül az iráni katonai arzenál - Izrael elérésére is képes