Kos: egy iskola, ami igazi örömforrás is

Kos: egy iskola, ami igazi örömforrás is
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A görög szigeten együtt tanulhatnak a menekült gyerekek.

HIRDETÉS

Becsöngettek. Egy újabb tanítási nap kezdődik a görögországi Kos szigetén. Ebben a speciális, KEDU elnevezésű iskolában 7 és 18 év közötti, főként szülő vagy gondviselő nélkül érkezett menekült gyerekeket tanítanak görög nyelvre, matematikára, kézművességre, és minden olyan ismeretre, amit eddig nem volt módjuk megszerezni.

Az iskola tavaly áprilisban nyitott, és az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége (UNHCR) is támogatja az oktatást.

Az egyik tanárvő, Dionysia elmondta, egyik "fontos céljuk, hogy a gyerekek képesek legyenek kommunikálni, például az árak, termékek felől tudakozódni a szupermarketben."

A felújított épület 3 osztálytermében - a megnyitás óta - 400 fiatal tanult. Ezek a gyerekek családjukkal, vagy egyedül érkeztek a szigetre. És hosszú hónapok óta élnek a helyi menekülttáborban.

Xenia, a Kos-i oktatási hivatal koordinátora azt emeli ki, hogy biztonságos és barátságos környezetet kívánnak teremteni ezeknek a fiataloknak az identifikációs központban. Többféle tevékenységet, testi és szellemi képességeket fejlesztő játékokat is beépítenek a tanmenetbe. "Szeretnénk felkészíteni őket arra, hogy képesek legyenek majd megállni a helyüket a görög állami iskolákban" - tette hozzá.

Nem minden gyerek nyűgös, amikor suliba kell menni. Itt közülük egyik sem, az egészen biztos!

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tényleges életfogytiglant kapott a 2021-es michigani gimnáziumi lövöldözés elkövetője

Samuel Paty az életével fizetett, mert diákja saját bőrét mentve ráharagította szélsőséges apját

Az izareli hadsereg cáfolta, hogy ultimátumot adott volna az el-Sifa Kórház kiürítésére