10 január 2019 | Euronews
Keresési eredmények 39 Találatok
-
Románia EU: Román elnökség Románia hivatalosan is átvette a következő fél évre az EU elnöki feladatait. Bukarest egy olyan időszakban kapta meg az irányítást, amelyben sok egyéb aktuális kihívás mellett lesz egy európai parlamenti választás és a Brexit. -
Franciaország Barbarin: vége a meghallgatásoknak, ítélet később Véget ért a sértettek meghallgatása abban a bírósági eljárásban, amely a lyoni bíboros és öt korábbi munkatársa ellen indult egy pedofil pap gaztettei miatt. A mára felnőtt áldozatok szerint a bíboros eltussolta az ügyet. -
Egyiptom Mike Pompeo megerősítette a szíriai csapatkivonást Az amerikai külügyminiszter erről Kairóban, közel-keleti körútja második állomásán beszélt. -
Görögország Új menekülttáborokat létesítenek Görögország szárazföldi részén Így próbálják csökkenteni a már meglévő táborok zsúfoltságát. -
Egyesült Királyság Japán támogatja May brexit-tervét A japán miniszterelnök szerint az egész világnak érdeke, hogy Nagy-Britannia jó kilépési megállapodást kössön. -
Görögország Felmelegedett a görög-német viszony Athénban fogadta Alekszisz Ciprasz a német kancellárt. A találkozón nyoma sem volt a válság idején tapasztalt meglehetősen hűvös viszonynak. -
Franciaország Párizs: halálos fenyegetés politikusoknak A sárga mellényesek nevében fellépő levélírók eddig több mint ötven kormánypárti képviselőt fenyegettek meg. Rasszista, antiszemita, homofób átkokat szórnak a politikusokra. -
Törökország Tündérpalotákból kísértetjárta kastély Jó ötletnek tűnt Disney-stílusú kastélyparkot építeni, csak sajnos nem jött be. -
Uzlet Versenyjogi vizsgálatot indít a Bizottság Hollandiával szemben A gyanú szerint a hatóságok különböző adókedvezményekkel jogosulatlan előnyhöz juttathatták a Nike-t. -
Musica Christian Thielemann a bécsi újévi koncerten A német karmester kapta idén először azt a szerepet, amit a klasszikus zenében mindenképp ki kell érdemelni. -
Európai hírek The Brief: öt év után is gyászol a brüsszeli zsidó múzeum A terrortámadás ellenére is a kultúrák közötti párbeszédet népszerűsítik -
Smart Regions App-fejlesztés a világ egyik legrégebbi egyetemén Az Ön telefonján lévő alkalmazások közül is néhányat talán éppen ennek a nápolyi akadémiának a diákjai fejlesztettek. -
Magyarország Egy „kemény” brexit alig hatna a magyar gazdaságra Orbán Viktor miniszterelnök szerint, megvizsgálták annak lehetséges hatásait. -
Norvégia Emberrablás Norvégiában Egy milliomos felesége tűnt el október végén. A rendőrség most jelentette be hivatalosan az eddig csak a médiában terjedő hírt. A nyomozásról részleteket nem tudni. -
No Comment Jégcsapok borítottak be egy oroszországi panelházat A lakók aggódnak a balesetveszély miatt. -
Világ Idén Japáné a világ legerősebb útlevele Magyarország a 11. helyre csúszott. -
Magyarország "Bepalizták" a Néppárt vezetőjét Orbán szerint, ő pedig "folyamatos ellenszélben" dolgozik A miniszterelnök kivételesen saját maga tartott Kormányinfót, amin bármiről lehetett kérdezni, az újságírók pedig éltek is a lehetőséggel: CEU, Tiborcz és Mészáros, Néppárt és európai választások mind a terítékre kerültek. -
No Comment Cicamenhely Törökországban A téli hideg veszélyes a kóbor állatok számára, de sokan próbálnak meg valahogyan javítani a sorsukon. -
Oroszország Moszkva: szennyes víz árasztott el egy alagutat Repedés keletkezett a Moszkva-csatorna egyik falán az orosz fővárosban. Rengeteg víz ömlött szét. -
Németország Kék foga árulta el a középkor ismeretlen festőnőjét A felfedezés arról árulkodik, hogy a középkorban is akadtak írni-olvasni tudó, drága anyagokkal mestermunkát végző nők, a kódexkészítés pedig nem csak a férfiak kiváltsága volt. -
Sport Teniszcsalókat fogtak el Spanyolországban Az örmény banda tagjai fiatal teniszezők meccseit bundázták meg. -
Európai hírek Az uniós tervek ellen tüntettek a kamionsofőrök Szerintük kipécézte a keletieket Brüsszel -
Magyarország Megint Magyarország lesz a téma az Európai Parlamentben Január 30-án vagy 31-én plenáris vitát tartanak az országban történt legújabb fejleményekről. -
Uzlet Ezreket bocsát el a Jaguar Land Rover Folyamatos gazdasági nehézségekkel, hatalmas veszteséggel küzd a legnagyobb brit autógyártó. -
Belgium Megkezdődött az első európai dzsihadista merénylet vádlottjának pere A brüsszeli zsidó múzeumban, 2014-ben négy embert lemészároló Meddhi Nemmouche ártatlannak vallotta magát az előzetes meghallgatáson. -
No Comment Kerekekre került a zsinagóga Egy ingatlanfejlesztési projekt útjába került, ezért arrébb szállították Washington legrégebbi zsidó imaházát. -
Egyesült Királyság Brexit: előrehozott választást szorgalmaz a brit ellenzék vezére A munkáspárti Jeremy Corbyn bizalmatlansági indítványt kezdeményezne Theresa May kormányfővel szemben. -
Európai hírek Beperelte a bizottságot a korrupcióval vádolt román politikus Azt kifogásolta, hogy őt nem hallgatták meg. -
Európai hírek 90 éves TinTin A képregényhős születésnapjáról az Európai Bizottság is megemlékezett -
Jemen Drónokkal támadtak egy katonai parádéra a húszik Jemenben A tavaly év végi tűzszünet után ismét nő a feszültség a térségben. -
Magyarország Orbán Mészárosról: nem foglalkozom üzleti ügyekkel A magyar miniszterelnök tartotta 2019 első kormányinfóját. -
Kongói Demokratikus Köztársaság Ellenzéki jelölt győzött a kongói elnökválasztáson Félix Tshisekedi beiktatásával első alkalommal valósulhat meg demokratikus hatalomátvétel az afrikai országban. -
Spanyolország Andalúzia: a Néppárt összefogott a szélsőjobbal A szélsőjobb támogatásával jobboldali kormány alakul Andalúziában négy évtized óta először. -
Világ Elképesztő helikopteres mentés az Alpokban A pilóta hihetetlen közel vitte a járművet a sérülthöz. -
Németország Német reptéri sztrájk Sztrájkolnak a reptéri biztonsági dolgozók Kölnben, Stuttgartban, és Düsseldorfban. Budapesti járatok is érintettek. -
Amerikai Egyesült Államok Zsákutcába jutott a Trump-demokrata vita Közben folytatódik a politikai válság az elhúzódó részleges kormányzati leállás miatt az USA-ban. -
Ausztria Riasztás lavinaveszély miatt Ausztriában Több tartományban riasztást rendeltek el lavinaveszély miatt Ausztriában. Már halálos áldozat is van. -
Egyesült Királyság Brexit: újabb pofon May-nek Az eredetinél szigorúbb feltételeket szabtak a képviselők Theresa May kormányának arra az esetre, ha a jövő heti parlamenti szavazáson elbukna a brit kormányfő brexit-terve. -
Irán Új felvételek a brit-iráni nő őrizetbe vételéről Az iráni hatóságok egy dokumentumfilmben mutattak részleteket a rejtett kamerával készült felvételből.