NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az áldozat is felelős azért, hogy kidobták az ablakon

Az áldozat is felelős azért, hogy kidobták az ablakon
Szerzői jogok REUTERS/Jean-Paul Pelissier
Szerzői jogok REUTERS/Jean-Paul Pelissier
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A francia nőnek azért nem akarják kifizetni a teljes kártérítést, mert részben felelősnek tartják az őt ért erőszak miatt.

HIRDETÉS

Egy francia kormánytestület megállapította egy nő részleges felelősségét az őt ért erőszakban, ezért csökkentette a neki járó kártérítés összegét. A nővel saját élettársa bánt el úgy, hogy deréktól lefelé megbénult.

A 31 éves (az AFP hírügynökség által csak Aidának nevezett) nő a Franciaország középső részén fekvő Le Mans-ban él. Azután bénult meg részlegesen, hogy partnere kidobta a második emeletről. Most egy döntés értelmében csökkenteni kell a neki korábban megítélt kártérítés összegét, mert az esetért részben ő is felelős.

A civil ügyekben az áldozatok kárpótlásának lebonyolításáért felelős francia kormányzati szerv szerint a nő akkor hibázott, amikor 2013. augusztus 24-én este hazament a férfihez (aki egyébként 15 év börtönbüntetést kapott tettéért).

A rendőrség korábban már kiszállt a pár otthonához, amikor a férfi egy barátjukkal volt erőszakos, aki azután azt tanácsolta a nőnek, hogy töltse máshol az éjszakát. Mivel túl késő volt, ezért nem jártak már a vonatok, a nő több barátjának is írt és felhívta a vészhelyzetekre bevezetett telefonszámot, de sehol sem talált helyet, ahol éjszakára meghúzhatta volna magát, így végül úgy döntött, hazamegy.

Az akkor 25 éves nőt rendszeresen bántalmazta a partnere, de kórházba egyszer sem került – mondta az AFP-nek a nő ügyvédje. Amikor aznap este a rendőrök elmentek, a férfi nekiesett Aidának, mire a szomszédok ismét kihívták a rendőröket.

Azok hajnali fél 4-kor érkeztek ki ismét a lakáshoz, ekkor találtak ár az eszméletlen nőre a lakótömb bejáratánál a földön fekve. A férfi kidobta az ablakon.

Az ügyben az ítélet 2016 júniusában született meg, Aidának 90 ezer euró (28,8 millió forint) kártérítést ítéltek meg. A nő ügyvédei kérték a kormányzati testületet, hogy kezdjék meg a pénz átutalását, ám most az a döntés született, hogy csak annak egy része jár Aidának.

„Úgy gondolják, hogy az ügyben közös a két fél felelőssége, és ügyfelem hibát követett el, amikor hazament az otthonába” - nyilatkozta a nő ügyvédje, Mathias Jarry.

Az áldozat fellebbezett a döntés ellen, a tanács májusban hallgatja meg.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

120 éves a brit-francia barátság

Bevándorlókat távolított el Párizsból a francia rendőrség az olimpia jegyében

Megtalálták a nyáron eltűnt francia kisfiú maradványait