A „Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr!” című demonstrációhoz ezúttal a szakszervezetek is csatlakoztak.
Több ezer ember gyűlt össze vasárnap délután a Hősök terén a túlóratörvény ellen szervezett tüntetésen. A legfontosabbak röviden:
- Újabb tüntetés kezdődött délután a héten elfogadott törvények ellen, több városban is szerveztek megmozdulásokat.
- A vasárnapi demonstrációkhoz a szakszervezetek is csatlakoztak, hogy tiltakozzanak a "rabszolgatörvény" és az közigazgatási bíróságok ellen.
- Budapesten a tiltakozók a Hősök teréről az Alkotmány utcához vonultak, ott beszédek hangzottak el, majd a hivatalos program után a köztévéhez indultak.
- **A tüntetők számát nehéz megbecsülni, estefelé 5-7 ezerre lehet tenni a budapesti demonstrálók számát, a köztévéhez is több ezren vonultak át. "Éjjel-nappal hazudtok!" - skandálták, hiteles tájékoztatást és petíciójuk beolvasását követelték.
**
Az ellenzéki képviselők bejutottak az MTVA székházába, ahol tárgyalásokat kezdtek a petíciójuk beolvasásáról, közben kint kisebb dulakodás alakult ki a demonstrálók és a rendőrök között, akik könnygázt is bevetettek, bár az eddigieknél visszafogottabban
Az első tárgyalás után az ellenzéki képviselők beszéltek a tüntetőkhöz, a hangulat láthatóan megnyugodott, majd éjfélre a demonstrálók többsége szétszéledt, egy pár száz fős mag kivételével
A részletesebb összefoglaló előtt itt percről percre követjük az eseményeket:
A héten már negyedik demonstrációt Boldog karácsonyt, Miniszterelnök úr! címmel szervezték meg. Az ellenzéki pártok zászlóit és politikusait is lehetett látni a téren, és ezúttal a szakszervezetek is megjelentek. Nekik elsősorban a "rabszolgatörvénynek" csúfolt új jogszabállyal van bajuk.
- Nagyon reméljük, hogy ezzel nyomást lehet gyakorolni a kormányra, és vissza fogják vonni ezt a csúfos rabszolgatörvényt, mert ez senkinek sem jó. Így is többet dolgoznak az emberek, de ennél többet már egyszerűen lehetetlen dolgozni – mondta az egyik tüntető.
A többség azonban úgy látja, hogy a túlóratörvény már csak az utolsó csepp volt a pohárban, és a tüntetések a törvény visszavonásával sem érnének véget.
- Ez most már egy olyan pontot ért el, amikor nyolc évnek a bírálatát mondjuk el, aztán meglátjuk, hol lesz a vége, reméljük a legjobbakat, és nagyon reméljük, hogy demokratikus eszközökkel tud eltűnni ez a kormány onnan, ahol most van – fogalmazott egy fiatal demonstráló.
A menet még világosban indult el a Hősök terétől, és egyebek között azt skandálták, hogy "nem leszünk rabszolgák", illetve, hogy "nem hátrálunk meg". Már besötétedett, mire a tömeg eleje a Kossuth térre ért.
Az ellenzék korábban arra hívta fel a tüntetők figyelmét, hogy tudomásuk szerint a tömegben provokátorok is lehetnek, ezért arra kérték az embereket, hogy ne üljenek fel nekik. A Belügyminisztérium pedig felszólított a szervezőket, hogy tartsák be a törvényeket, és működjenek együtt a rendőrséggel.
A Kossuth téren beszédekkel folytatódott a demonstráció, felszólaltak a pártok és a szakszervezetek képviselői is.
Ezután a tömeg egy része benyomult a Parlamenthez, a többség pedig újabb vándorlásba kezdett. Egy kisebb csapat a Lánchíd felé indult, a tömeg nagyobb része pedig a Margit-híd felé, és ott azt skandálták, hogy az MTVA-székházába indulnak, Óbudára.
Ott kisebb vita után beengedték a közmédia székházába a menettel érkező Szél Bernadett és Hadházy Ákos független, ellenzéki parlamenti képviselőket, akik ezt élőben közvetítették a Facebook-on. Több részletben számoltak be a fejleményekről, ezt az első, zárt ajtók mögött folyó megbeszélés után tették közzé:
Amíg bent tárgyaltak, kisebb dulakodás is volt a demonstrálók és a rendőrök között, akik ismét könnygázt vetettek be, de a korábbi demonstrációkon tapasztaltnál visszafogottabb mértékben, talán a szűk hely és az embersűrűségre is tekintettel.
Az ellenzéki képviselők azt ígérik, addig maradnak az MTVA székházában, amíg be nem olvassák petíciójukat. Első tárgyalásuk után a tüntetők közé is kimentek, hogy beszámoljanak. Hangsúlyozták: nem a rendőrök az ellenség, hanem a hatalmon lévők és propaganda gépezetük. Szavaik láthatóan oldották a feszültséget, a rövid beszédek után a tüntetők többsége elindult haza, mindössze egy pár száz fős mag maradt a helyszínen még éjfélkor.