Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Nem engedték el a Ryanair gépét Bordeaux-ból

Nem engedték el a Ryanair gépét Bordeaux-ból
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

Egy vissza nem fizetett támogatás miatt foglalták le a légitársaság repülőjét a francia hatóságok.

HIRDETÉS

Egy kifizetetlen tartozás miatt a francia légiközlekedési hatóság lefoglalta a Ryanair egyik repülőgépét Bordeuax-ban.

Az ügy előzménye, hogy a Ryanair állami támogatást kapott Franciaországtól arra, hogy járatot indítson Angouleme – Cognac Airportról Londonba. Az Európai Bizottság 2014-ben azonban úgy döntött, hogy a támogatás versenytorzító hatású volt, azzal versenyelőnybe került az ír légitársaság, ezért a 858 ezer eurót vissza kell fizetnie a francia államnak. A Ryanair azonban ez idáig nem egyenlítette ki a tartozását, ezért a Francia Polgári Repülési Hatóság (DGAC) csütörtök este lefoglalta az ír ultrafapados egyik Boeing 737-800-asát. A repülő épp indult volna Bordeaux-ból Londonba, a 149 utas már a fedélzeten volt, amikor a gépet lefoglalták, az utasoknak el kellett hagynia a fedélzetet, majd pár órával később egy másik járattal tudtak elrepülni célállomásukra. Forrás: MTI

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Sébastien Lecornut nevezi ki Franciaország új miniszterelnökévé Emmanuel Macron

Bizalmi szavazást kért a francia miniszterelnök az állami költségvetés tervezett megvágása miatt

Beidézték az USA párizsi nagykövetét, mert szerinte Macron politikája szítja az antiszemitizmust