NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Daul: senki nem kérte a Fidesz kizárását a Néppártból

Daul: senki nem kérte a Fidesz kizárását a Néppártból
Szerzői jogok REUTERS/Lisi Niesner
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az EPP pártelnöke erről szerdán beszélt. Ahhoz, hogy kizárják a magyar kormánypártot, legalább hét tagnak kellene ezt indítványozni.

Hét párt, öt különböző országból

HIRDETÉS

Egyelőre egyik tagpárt sem indítványozta hivatalosan a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP) - jelentette ki Joseph Daul pártelnök az EPP szerdai brüsszeli csúcstalálkozója előtt.

Sajtóértekezletén Daul arról számolt be, hogy délután komoly vitát fognak folytatni a konzervatív erőket összefogó pártcsaládon belül a magyarországi helyzetről és Orbán Viktor kormányfőről, amelyben mindenki elmondhatja a véleményét, és utána meglátják, hogyan fognak lépni a nemzeti tagpártok.

Kiemelte, hogy az EPP alapokmányának értelmében legalább öt különböző országból hét tagpárt kezdeményezheti bármely másik tag kizárását, azonban eddig még egyetlen hivatalos levelet sem kapott ez ügyben.

Hozzátette, a döntést pártelnökként tiszteletben tartaná, a mostani találkozón viszont még biztosan nem születik semmilyen határozat.

Van, ahol nincs kompromisszum

"Mint tudják, mindig is barátja voltam Orbán Viktornak, mindig megvédtem őt. De kötelességem védeni a szabadságot, a demokráciát, a jogállamiságot, az akadémiai szabadságot, az emberi jogok tiszteletét, a szabad civil társadalmat is" - szögezte le.

"Ezek jelentik az Európai Unió alapját, és pártunknak is szent értékei. Legyen világos, hogy ezen a téren nem köthető kompromisszum" - fogalmazott.

A Politico hírportál friss beszámolója szerint Alexander Stubb, az egyik lehetséges néppárti csúcsjelölt hangsúlyozta: nyílt, őszinte vitát kell tartani szerdán, utána pedig az EPP-nek vagy fel kell függesztenie a Fidesz tagságát, vagy szerződésbe foglalva köteleznie kell a pártot az uniós értékek fenntartására.

Korábban az euronews-nak nyilatkozva Stubb azt mondta, hogy számára ez kardinális kérdés. "Ha Orbán Viktor és a pártja követi a szabályainkat, és osztja az értékeinket, maradhatnak. Ha nem, mehetnek. Ilyen egyszerű ez az egész" - fogalmazott a finn politikus.

Az Európai Néppárton belül többen már régóta a Fidesz kizárásának pártján vannak a magyar kormány "elfogadhatatlan" intézkedései miatt, mások ugyanakkor gyakran azzal érvelnek, hogy ezzel az egyetlen módját is elveszítenék Orbán Viktor "kordában tartásának" - írta a lap.

Többek közt erről beszélt Sebastian Kurz osztrák kancellár egy, vasárnap megjelent lapinterjúban. A politikus szerint az európai uniós pártcsaládok tagjai pedig "nagyon is tudnak hatni egymásra informálisan, ahol ez szükséges".

Néppárti többség a Sargentini-jelentés mellett

Az Európai Parlament szeptemberben szavazta meg a magyar jogállamiságról szóló Sargentini-jelentést, amelynek alapján megindították az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást. A néppárt képviselői közül 115-en igennel, 57-en nemmel voksoltak, 28-an pedig tartózkodtak.

A Nemzetek és Szabadság Európája képviselőcsoport tagjai, melynek soraiban olyan szélsőjobboldali pártok képviselői ülnek, mint a francia Nemzeti Tömörülés, az Osztrák Szabadságpárt és az olasz Északi Liga szélsőjobboldali pártok képviselői ülnek

Ide kattintva megnézheti név és ország szerint is a listát.

Az egyetlen frakció, amely kivétel nélkül kiállt a szavazáson az Orbán kormány mellett

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Rogánék kihúzatták magukat a Schadl-ügy vádiratából, mondja Varga Judit Magyar Péter hangfelvételén

100 nappal a választások előtt a nagy kérdés az, hogy mennyit árt a Fidesznek a kegyelmi botrány

A közvetlen államfőválasztásért tüntettek ellenzéki pártok a Kossuth téren