Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.
rendkívüli hír

13 nap után lemondott

13 nap után lemondott
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Lemondott a cseh igazságügyi miniszter. Taťána Malá, még két hetet sem, egészen pontosan 13 napot töltött csak eskütétele óta hivatalában.

Plágiumgyanúba keveredett. Ő maga tagadta a másolást, indoklása szerint azonban emiatt nem akarta hátrányos helyzetbe hozni pártját, és az újonnan megalakuló kormányt.

Babiš kisebbségi kabinetjéről egyébként szerdán tartanak bizalmi szavazást a cseh parlamentben, Malá ezért is sietett lemondásával.

A miniszterelnök kiállt Mala mellett, és bátornak nevezte viselkedését.

A 36 éves Taťána Malá a házinyulak tenyésztéséről 2005-ben írt diplomamunkájában a brünni egyetem 11 oldalon talált – idézem – „feltűnő egybeeséseket” egy korábbi dolgozattal, ezért megállapította, hogy nem felel ugyan meg a tudományos követelményeknek, de nem minősül plágiumnak.

A választáson győztes ANO mozgalomnak egyébként koalíciós partnerével együtt 93 tagja van a 200 tagú alsóházban, ezért külső támogatókra van szüksége a parlamenti bizalom elnyeréséhez.