Történelmi per: több tízezer újszülöttet raboltak el

Történelmi per: több tízezer újszülöttet raboltak el
Írta: Rippel Veronika
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Vélhetően mintegy 30 ezer spanyol kisbabát szakítottak el szüleiktől azt hazudva, hogy a kisbabák meghaltak. Most először van arra remény, hogy felelősségre vonnak valakit.

HIRDETÉS

Tüntetők gyűltek össze egy spanyol bíróság előtt, ahova beidéztek egy idős nőgyógyászt,  Eduardo Velát, akit azzal vádolnak, hogy fél évszázada azt hazudta egy anyának, hogy meghalt az újszülöttje, majd a gyereket örökbe adta. 

Becslések szerint vélhetően mintegy 30 ezer spanyol kisbabát szakítottak el szüleiktől ily módon egy ma már nem működő madridi kórházban.

Egy asszonytól például 1977-ben szakították el újszülött kislányát - állítja egy nő.

- Én a húgomat keresem, aki 1966 szeptember 20-án született abban a kórházban. Sosem hittük el, hogy meghalt. Nincs se születési, se halotti bizonyítványa, és nincs meg a szülést levezető orvos neve sem - mondta egy másik nő.

A döbbenetes esetek még a Franco-diktatúra idején kezdődtek, akkor még azzal a céllal, hogy a politikailag megbízhatatlan emberektől rendszerhű nevelőszülőkhöz kerüljenek a gyerekek.

Az ügyész azt kérdezte, hogy mi volt a protokoll annak idején, amikor egy nőt bevittek szülni a kórházba. A gyanúsított, aki annak idején sokáig vezette az érintett kórházat, azt válaszolta, hogy az orvosi ügyeken túl ő semmiről sem tudott.

Idővel a gyermekrablás óriási üzletté vált, sokan vettek részt benne. Bár a botrányos gyakorlat folytatódott egészen a kilencvenes évekig, és sokan tudtak is róla, most először van arra remény, hogy az 1969-ben született Inés Madrigal ügye végre áttörést hoz, és felelősségre vonnak valakit az ügyben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A múltat végképp eltörölni - iparággá vált az emberek és cégek nyomainak eltűntetése az internetről

Az FBI által körözött szexuális bűnözőt fogtak el Madridban

Börtönt kockáztat az, aki a környezetét szennyezi