Békés volt a bukaresti Pride

Békés volt a bukaresti Pride
Írta: Attila Magyar

Több mint 5000-en vonultak fel a román fővárosban.

Több mint 5000-en vettek részt szombaton a bukaresti meleg büszkeség napi felvonuláson, a Pride-on. Köztük volt az amerikai Clai Hamilton és a román Adrian Coman is. Az ügyükben a héten mondta ki az Európai Bíróság, hogy ugyanazok a jogok illetik meg az azonos nemű párokat az Európai Unió területén, akkor is, ha valamely tagállam törvénye erről másként rendelkezik. 

A pár hat éve kért letelepedési engedélyt Hamilton számára Romániában, de ezt nem kapták meg, mert a helyi törvények nem ismerik el az azonos neműek házasságát. Most azonban rendkívül boldogok.

— Örülök, hogy végre együtt lehetünk. Pénteken volt 16 éve, hogy összejöttünk, ezért most több mindent ünnepelünk - mondta Adrian Coman. 

A bukaresti felvonuláson több politikus és közéleti személyiség is részt vett. Többek között ott volt Németország bukaresti nagykövete is, aki Európa sokszínűségét emelte ki. 

— Minden emberi értéknek érvényesülnie kell, és mindenki számára lehetővé kell tenni hogy úgy éljen, ahogy akar - fogalmazott Cord Meier-Klodt.

Bár a bukaresti Pride békés volt, a román fővárosban több tüntetést is tartottak szombaton, egyebek mellett melegellenes demonstrációt.

— A románok ortodox keresztények, így kell élniük. Nem a homoszexuálisok országa vagyunk, az a Szodoma és Gomorra - mondta egy ortodox pap.

A melegellenes tüntetők a kormánypalota előtti Victoria-térre vonultak.

kapcsolódó cikkek