Nem volt elég bizonyíték arra, hogy a 31 éves Dzsavád Benaúd szándékosan bújtatta a 2015. november 13-i terrorista támadások elkövetőit.
Franciaországban felmentett a bíróság egy férfit, akit azzal vádoltak, hogy azokat az iszlamista szélsőségeseket rejtegette, akik előzőleg a 2015-ös párizsi terrorista támadásokat hajtották végre.
Az egyik áldozat édesapja keserűen kelt ki, miután nem ítélték el a 31 éves Dzsavád Benaúdot.
- Ez az igazság megcsúfolása, botrány - mondta. - A gyerekem meghalt a terroristák miatt, ezek meg a terroristák bűnrészesei, mégsem kapnak büntetést, ez botrányos.
A bíróság szerint nem volt elengendő bizonyíték a férfi börtönbe küldéséhez. Az ítélethirdetés után a vádlott nem, csak ügyvédje nyilatkozott a sajtónak.
- Annyit mondhatunk, hogy nagyon meghatott bennünket, amikor a hosszas magyarázatok után a törvényszék kijelentette, hogy Jawad Benaoud ártatlan - jelentette ki. - Nagyon fontos ez nekünk, a szülei, a családja, és az áldozatok számára is.
Ha Dzsavád Benaúdot elítélik, 6 évet kaphatott volna. Azzal védekezett, hogy nem tudta, kiknek adta ki lakását Saint-Denis-ben. Két másik vádlottra börtönbüntetést róttak ki: egyikükre 5 évet, mert rábizonyították, hogy két menekülő terroristát bújtatott, másikukra 3 évet, mert tudta, hogy rejtőznek a támadók, de nem szólt a hatóságoknak. A 2015 november 13-i párizsi merényletekben 130-an haltak meg. A támadásokért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.