Élelmiszerpazarlás Európában

Élelmiszerpazarlás Európában
Szerzői jogok  REUTERS/Simon Dawson
Írta: Euronews

Rómában most mérik fel a helyzetet. Egy átlagos olasz család egy kiló ételt dob ki hetente.

Olaszországban számítások szerint több mint 15 milliárd eurónyi élelmiszer kerül a kukába évente, ami körülbelül annyi, mint az ország GDP-jének 9 százaléka. A környezetvédelmi minisztérium ezért egy programot indított, amelyben felmérik a családok élelmiszerfelhasználási szokásait. A programban résztvevő 400 háztartás egyike Valentina Brengola családjáé, ahol két felnőtt és két gyerek van.

— Adtak egy naplót, amelybe fel kell írnom minden kidobott ételt, szóval le kell mérnünk a mennyiségét. Egy hét alatt majdnem egy kilót dobtunk ki - mondta a háziasszony.

Arra a kérdésre, hogy mindez pénzben kifejezve körülbelül mennyit jelent, azt mondta: hetente 30 eurót, vagyis majdnem tízezer forintot.

Szakértők szerint Európa nagy részén ennél is rosszabb a helyzet, az olaszok ugyanis sok más nemzetnél jobban megbecsülik az ételt. Valentina családja pedig a program kezdete óta jobban oda is figyel arra, hogy miből mennyit vásárolnak, hogy elkerüljék a pazarlást.

A családfő az Euronews riporterének azt mondta, az egyik taktika az, hogy már nem csinálnak heti egyszeri nagy bevásárlást, inkább gyakrabban, kevesebbet vesznek.

Magyarországon - a Földművelésügyi Minisztérium számításai szerint - évente 1,8 millió tonna élelmiszer megy kárba.

kapcsolódó cikkek