Folytatódik a török offenzíva a kurdok ellen

Folytatódik a török offenzíva a kurdok ellen
Írta: Euronews

Törökország folytatja az offenzívát Szíriában Afrín térségében. A török elnök azt állítja, hogy a hadművelet a kurd terroristák ellen irányul.

Törökország folytatja az offenzívát Szíriában Afrín térségében. A török elnök azt állítja, hogy a hadművelet a kurd terroristák ellen irányul.

A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia csaknem 300 tagja halt meg eddig a török hadsereg Észak-Szíriában indított hadműveletében. Az Olajág nevű katonai akció szombaton kezdődött, és az ENSZ közlése szerint már legkevesebb ötezer ember menekült el miatta.

  • Folytatjuk az Olajág hadműveletet, amelynek ez már a hetedik napja. Addig folytatjuk, amíg el nem érjük minden célunkat, és amíg ez az ország biztonságos nem lesz az állampolgárai számára. Addig folytatjuk a harcot, amíg nem marad egyetlen terrorista sem Szíria északi részén egészen az iraki határig - mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Erdogan ellátogatott a törökországi Hatay-ban található katonai parancsnokságra.

Az Afrinban élők kijelentették, hogy ellenállnak a török hadsereg offenzívájának. A helyszíni beszámolók szerint a török katonák különféle fegyverekkel támadják a térséget, ahol nagy károkat okoztak a lakóépületekben és a termésben is. 

kapcsolódó cikkek