Elnököt választanak a csehek

Elnököt választanak a csehek
Szerzői jogok  REUTERS/Rene Volfik
Írta: Euronews

A második forduló péntek délután kezdődött és szombat délutánig tart. Szoros verseny várható.

Péntek délután megkezdődött a cseh elnökválasztás második, döntő fordulója. A szavazóhelyiségek pénteken este tízig, szombaton pedig reggel 8-tól délután 2 óráig vannak nyitva, eredmény szombat kora este várható.

A versenyben maradt két jelölt Milos Zeman hivatalban lévő államfő és Jiri Drahos, a tudományos akadémia volt elnöke. A várakozások szoros eredményt ígérnek. A győzelemhez elég a leadott szavazatok többsége.

A két hete rendezett első fordulóban a nyolcmillió bejegyzett szavazó 62 százaléka vett részt, megfigyelők most is hasonló részvételre számítanak. Csehországban 2013-ban vezették be a közvetlen államfőválasztást, korábban a köztársasági elnököt a parlament alsó- és felsőháza választotta meg.

kapcsolódó cikkek