NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Duplán bosszankodhatnak a Ryanair-utasok

Duplán bosszankodhatnak a Ryanair-utasok
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A járattörlések után sem honlapjuk, sem ügyfélszolgálatuk nem bírta a megnövekedett forgalmat.

HIRDETÉS

A Ryanair öthetes járattörlései mintegy 315 ezer utast érintenek. Háromnegyedük igényelné az átfoglalást vagy a visszatérítést, de a közösségi médiában szerdán elterjedt, az ügyfelek sem a fapados légitársaság internetes felületén, sem call centerén keresztül nem tudnak kapcsolatba lépni az ír céggel.

Az egyik belga utas Bulgáriából tért volna vissza Brüsszelbe.

- Jelenleg a kártérítés mellett a többletköltségeimet is szeretném érvényesíteni, mivel a Ryanair nem értesített időben, így kimentem a repülőtérre a törölt járathoz. Azonban most órák óta képtelen vagyok boldogulni a honlapjukon, folyton hibaüzeneteket küld. Így nem jutok el a visszatérítési, valamint a kompenzációs felülethez sem. Gyakorlatilag lefagyott a honlapjuk és telefonon is elérhetetlenek – mondta el Pierre.

Az Euronew megkeresésére a Ryanair írásban válaszolt.

Azt közölték, ügyfélszolgálatos csapatukat bővítették, új munkatársakat vettek fel az átfoglalási, visszatérítési, és a kompenzációs kérelmek gyorsabb befogadása, feldolgozása érdekében.” Az online felületük használatára buzdítanak, valamint elnézést kérnek a hívásközpontok, vonalak túlterheltsége miatt.

A Ryanair vezérigazgatója hétfőn úgy nyilatkozott, nem várnak el kivételes elbírálást. “Ez a mi mulasztásunk, kártérítést fizetünk azoknak az utasoknak, akik erre jogosultak, azoknak, akik a következő két hét törölt járatain utaztak volna.”

Az uniós szabályok szerint a Ryanairnek akkor is térítésmentesen kell átfoglalnia a jegyet, ha saját hálózatában nem tudja megoldani az utas elszállítását.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét