Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

A Pantheonban nyugodhat Simone Veil

A Pantheonban nyugodhat Simone Veil
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button
Másolja a cikk videójának embed-kódját Copy to clipboard Copied

Az EP első női elnökét a franciák nagyjai közé temetik.

HIRDETÉS

A Pantheonban, a francia nemzet nagyjai között helyezik örök nyugalomra Simone Veilt.

Ezt Emmanuel Macron francia államfő jelentette be a pénteken, 89 éves korában elhunyt egykori egészségügyi miniszter, az Európai Parlament első női elnöke, holokauszttúlélő gyászszertartásán, amelyet a párizsi Invalidusok udvarán rendeztek meg.

- Modern történelmünk része az a küzdelem, ahogyan Simone Veil a társadalom ellenkezésének dacára felvette a harcot, hogy véget vessen az abortuszok gyilkos körülményeinek – mondta gyászbeszédében a francia elnök. – Szerette Európát és mindig megvédte, mert tudta, hogy az európai álom a békén és szabadságon alapszik, amelynek élharcosa volt. Mégsem felejtette el az átélt szörnyűségeket, épp ellenkezőleg: úgy hitte, az emlékezés a záloga annak, hogy a kegyetlenség nem termelődik újra, és tartós marad a megbékélés.

A szertartáson mások mellett részt vett több korábbi francia elnök, az Európai Unió vezető politikusai, és európai kormányfők is, köztük Charles Michel belga és Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök.

A francia elnök mellett Simone Veil két fia, Jean és Pierre-Francois mondott beszédet.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Elhunyt Simone Veil, az Európai Parlament első női elnöke

Halálra késeltek egy mozgásképtelen iraki katolikus hittérítőt Lyonban

Sébastien Lecornut nevezi ki Franciaország új miniszterelnökévé Emmanuel Macron