Rendeződhet a török-amerikai viszony

Rendeződhet a török-amerikai viszony
Írta: Euronews

Támogatásáról biztosította a török államfőt az amerikai elnök a terrorszervezetekkel folytatott küzdelmében kedden.

Támogatásáról biztosította a török államfőt az amerikai elnök a terrorszervezetekkel folytatott küzdelmében kedden. Donald Trump a Fehér Házban fogadta Recep Tayyip Erdogant.

A két elnök első személyes találkozójára árnyékot vet, hogy az amerikai kormány a múlt héten úgy döntött: fegyverekkel támogatja az Ankara által terroristának tartott szíriai kurdokat.

- Ma új ellenség, a terrorizmus ellen kell harcolnunk. Ismét együtt szállunk szembe ezzel a fenyegetéssel. Felajánljuk támogatásunkat a török népnek.
Támogatjuk Törökországot az olyan terrorista csoportok elleni harcában, mint amilyen az Iszlám Állam és a Kurd Munkáspárt – jelentette ki Donald Trump.

- A szoros együttműködés, amelyet országaink mutatnak, különösöképpen egy konfliktus-sújtotta régióban, nagyon fontos a világ többi része számára.

Nagyon fontos számunkra, hogy szoros együttműködést és szolidáris kapcsolatot alakítsunk ki a terrorizmus elleni harc terén, főleg ami az Iszlám Állam és a többi terrorista szervezet elleni harcot jelenti. Közös lépéseket fontolgatunk Szíriában és Irakban – mondta Erdogan.

A kurdok miatti nézeteltérés ellenére a török elnök hozzátette: látogatása történelmi fordulatot hozhat a török-amerikai viszonyban.

kapcsolódó cikkek