NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Lex-CEU: kötelezettségszegési eljárást szorgalmaznak az EP-ben, ez még a Kereszténydemokratáknak is sok

Lex-CEU: kötelezettségszegési eljárást szorgalmaznak az EP-ben, ez még a Kereszténydemokratáknak is sok
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Európai Parlament négy képviselőcsoportja fogott össze, és követelte a Magyarország elleni közös fellépést Strasbourgban a lex-CEU-ként emlegetett törvény…

HIRDETÉS

Az Európai Parlament négy képviselőcsoportja fogott össze, és követelte a Magyarország elleni közös fellépést Strasbourgban a lex-CEU-ként emlegetett törvény miatt.

Eltélték az Orbán-kormány legutóbbi lépéseit, a kutatásért felelős biztos közleményt is kiadott.

Az Európai Bizottság is vizsgálni kezdte a jogszabály szövegét.

Az ügyet az első alelnöknek, Frans Timmermansnak a felügyelete alatt vizsgálják. Ez azt jelenti, hogy az unió nagyon komolyan veszi ezt a kérdést.

Az Európai Parlamentben még a Néppárti, tehát a Fidesz pártcsaládjába tartozó képviselők is kifogásolják a törvényt.

Az egyik lengyel EP-képviselő azt mondta, hogy „mindannyiunknak tiszteletben kell tartanunk a közös alapértékeket, főleg a szabadságot, a demokráciát, az emberi jogokat és a békét. És amikor a Közép-Európai Egyetemre gondolok, akkor az oktatás szabadsága az egyik legfontosabb ügynek látszik. Beszélni fogunk erről velük. De biztos vagyok abban, hogy az Európai Néppárt közös nevezőn van abban, hogy az európai értékeket tisztelni kell “ – fejezte be Roza Thun, lengyel néppárti képviselő.

A képviselők azt követelik, hogy az Európai Bizottság indítson kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen.

A szerződés 7.1-es cikkelye lehetővé teszi az EU-nak a határozottabb fellépést, ahogy erre Sophia in’t Veld, holland liberális EP-képviselő is rámutatott az Euronews-nak:

– „Az én csoportom, az ALDE képviselőcsoport nagyon helyénvalónak látja a 7.1-es cikkely alkalmazását. Ez egy párbeszéddel indul, amit vizsgálat követ, és végül ha a kormány nem reagál, nem működik együtt, akkor szankciókhoz vezet. Mindig reméljük, hogy nem kell ultimátumhoz folyamodni, de közben szeretnémmár látni, hogy a tagországok végül felemelik a szavukat. ” Kedden több ezren tüntettek az egyetem bezárása ellen azt követően, hogy az Országgyűlés gyorsított eljárásban elfogadta a törvénymódosítást.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Három új ügyben pereli Magyarországot az EU

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője