Szíriai vegyi támadás - reakciók

Szíriai vegyi támadás - reakciók
Írta: Euronews

A világ egyre több politikusa nyilvánul meg a szíriai feltételezett vegyi fegyveres támadással kapcsolatban.

A világ egyre több politikusa nyilvánul meg a szíriai feltételezett vegyi fegyveres támadással kapcsolatban.

Ami történt, az háborús bűn

A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer szerint Donald Trump amerikai elnököt aggasztják a történtek. A szóvivő elítélendőnek nevezte a gáztámadást, melyről azt mondta, a civilizált világ nem teheti meg, hogy nem vesz róla tudomást.

Elítéli a történteket az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini, valamint az ENSZ szíriai különmegbízottja, Staffan de Mistura is.

- Kémiai fegyvert bevetni a legnagyobb háborús bűncselekmény. Bárki is a felelős ezért, nem kerülheti el a felelősségre vonást – mondta Mogherini.

- Amikor a nemzetközi közösség a leginkább egységesnek tűnik, valahogy mindig akad valaki, aki a reményeinket horrorisztikus módon aláássa – vélekedett de Mistura, aki elmondta azt is, hogy a Biztonsági Tanácsot szerdán összehívják, hogy felvessék a felelősségre vonás lehetőségét.

A brit külügyminiszter, Boris Johnson is kifejezte egyetértését azzal, hogy az ügy a Biztonsági Tanács elé kerül.

- Ha bebizonyosodik, hogy ezt az Asszad-rezsim követte el, az újabb ok lenne arra, hogy azt gondoljuk, micsoda szörnyű rendszer ez. Ami történt, az háborús bűn – mondta még Johnson.

A feltételezett vegyi támadásért a francia elnök, Francois Hollande is egyértelműen a szíriai kormányerőket tette felelőssé. Állásfoglalásában Hollande a vegyi támadást közönséges mészárlásnak nevezte.

kapcsolódó cikkek