14 február 2017 | Euronews
Keresési eredmények 50 Találatok
-
Amerikai Egyesült Államok NATO-csúcs új amerikai miniszterrel Először vesz részt az új amerikai védelmi miniszter, James Mattis a NATO védelmi minisztereinek találkozóján. -
Venezuela Venezuela: Maduro kiáll a drogbárónak nevezett alelnöke mellett Az elnök a washingtoni szankciók visszavonását, valamint bocsánatkérést vár. -
Sport BL - Nagy verést kapott a Barcelona Párizsban Óriási győzelmet aratott a Paris St-Germain a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. -
Sport BL - A címvédő is pályára lép Újabb nyolcaddöntőket rendeznek szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligájában. -
Amerikai Egyesült Államok Trump kellemetlen helyzetbe került tanácsadója miatt Amerikai kéviselők – köztük republikánusok is – vizsgálatot sürgetnek annak kiderítésére, miért döntött úgy az elnök, hogy megválik nemzetbiztonsági… -
Olaszország Újabb földrengés Olaszországban A Richter-skála szerinti 3,8-as erősségű mozgás jelentős károkat okozott. -
Németország Berlinale: menekültválságról szóló filmet mutattak be A filmet Aki Kaurismäki finn rendező készítette. -
Sport Kristoff az első szakaszgyőztes Ománban Megkezdődött az ománi országúti kerékpáros körverseny. -
Görögország Tiltakoznak a görög gazdák az adóemelések ellen Több ezer görög gazda tüntetett Athénban az adók és a társadalombiztosítási járulékok emelése ellen. -
Gazdaság Kódolva van a konfliktus a FED és a Fehér Ház között Egy évig még biztosan Janet Yellen marad az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnöke. -
Európai hírek Folytatódik a tiltakozás a szabadkereskedelmi alku ügyében Még tart a vita az EU-Kanada szabadkereskedelmi alkuról, pedig a politikai egyezséget már megkötötték a tagállamok. -
Irak Irak: a termőföldek is a terror áldozatául estek Teljesen tönkrement a mezőgazdaság az Iszlám Állam megszállása után az Irak éléstárának számító Ninivében. -
Európai hírek Továbbra is nagy a vita az EU-Kanada egyezményről Az Európai Parlament szerdán délben szavaz az EU-Kanada szabadkereskedelmi alku jóváhagyásáról. -
Németország Németország: Angela Merkel hazaküldené az elutasított menedékkérőket Jusszef Sahíd tunéziai miniszterelnökkel találkozott a német kancellár. -
Amerikai Egyesült Államok Mellrák túlélők fehérneműbemutatója a New York-i divathéten Mellrákkal küzdők és a betegséget túlélők léptek a New York-i divathéten a kifutóra, hogy bemutassanak egy olyan fehérnemű kollekciót, ami kifejezetten a sorstársaik igényeire lett kitalálva és… -
Horvátország Valentin-napi ejtőernyőzés Az ejtőrenyősök - hol máshol - a szív alakú, képeslapokról ismert sziget, Galešnjak felett rugaszkodtak el. -
Amerikai Egyesült Államok Újra lesznek aktok a Playboy-ban A férfimagazin márciusi-áprilisi kiadásában már újra közölnek ilyen felvételeket. -
Ausztria Őrizetbe vették Adolf Hitler hasonmását Ausztriában A 25 éves férfi a német diktátornak öltözve járt-kelt annak szülővárosában, Braunauban. -
Franciaország Kölcsönös tiszteletre szólította fel a polgárokat és a rendőröket François Hollande A francia enök megpróbálja enyhíteni a Párizs külvárosaiban kialakult feszültséget. -
Luxemburg Átmehetett a tilos jelzésen az egyik luxemburgi vonat Egy ember meghalt, legkevesebb négyen megsérültek a balesetben. Többen a roncsok közé szorultak. -
Cult New York-i divathét: Carolina Herrera, Calvin Klein, Jason Wu A New York-i divathéten, a színfalak mögött Carolina Herrera bemutatójára készülnek a manökenek. -
Uzlet Sorozatok Franciák vehetik meg az Opelt Francia kézbe kerülhet az Opel. -
Uzlet Sorozatok Új utakat keres a Rolls-Royce Rekord veszteséget jelentett be a Rolls-Royce. -
Franciaország Zavargások a francia külvárosokban: mi a magyarázat? A problémák nem újkeletűek. Nem sok minden változott a francia külvárosokban az elmúlt évtizedekben. -
Uzlet Sorozatok Átszervezi a működését a Credit Suisse Újabb 6500 embertől válik meg Credit Suisse, miután 2016-ban 2. -
Amerikai Egyesült Államok Orosz képviselők: "Flynn az oroszellenességnek eshetett áldozatul" Orosz törvényhozók szerint Michael Flynn távozása csak azt bizonyítja, hogy valakik alá akarják ásni az orosz-amerikai kapcsolatokat. -
Cinema Félicité - egy szingli anya mindennapjai Kongó fővárosában A mai Kinshasában játszódik a francia-szenegáli Alain Gomis negyedik mozija, a “Félicité”, melynek világpremierjét a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartják. -
Cult Ismét a magasban szárnyal Nicky Jam Újra felfelé ível Nicky Jam amerikai reggaeton énekes és dalszövegíró pályafutása. -
Észak-Korea Megölték Kim Dzsong Un féltestvérét Méreginjekciót adtak be az észak-koreai diktátor bátyjának. -
Gazdaság Visszaestek az uniós támogatások, az elmúlt negyedévben rosszabbul teljesített a magyar gazdaság Az eurozóna gazdasága a vártnál alacsonyabb mértékben nőtt a tavalyi év utolsó negyedében. -
Belgium Növelné a védelmi kiadásokat a NATO főtitkára Jens Stoltenberg szerint egy megváltozott környezetben kell küzdeni. -
Európai hírek A populisták legyőzésére buzdít az osztrák elnök Európának ki kell állnia az alapvető emberi jogok mellett és nemet kell mondania a szélsőjobboldal előretörésére. -
Világ Szívek a természetben Ha a szerelmet nehéz is megtalálni, egy szívet itt-ott lehet látni. -
Luxemburg Vonatok ütköztek Luxemburgban Utasszállító- és tehervonat ütközött egymással a luxemburgi Bettembourg és Zoufftgen között kedden reggel. -
No Comment Helikopteres mentés a jeges Tiszán A komp csaknem fél kilométert sodródott a jégtáblák között. -
No Comment Buliznak a brit „Oscar-díj” nyertesei A londoni Grosvenor House-ban tartották a brit filmes akadémia díjátadója, a BAFTA-gála utáni partit vasárnap este. -
Real Economy EU-alapokkal mérsékelnék a befektetési kockázatokat A bizonytalanság általánossá vált. -
Japán Hatalmas a Toshiba vesztesége, lemondott az elnök A cég atomenegetikai üzletága több mint hatmilliárd dollárt kénytelen leírni. -
Tud/tech Mutasd meg a chiped, és megmondom, ki vagy! A belga NewFusion nevű kis technológiai cég munkatársai egyetlen intéssel nyitják ki munkahelyük bejárati ajtaját a kézfejükbe ültetett rádiófrekvenciás azonosító chip… -
Hollandia Most a Szabadságpárt a befutó Hollandiában Kormányt azonban nem tudnának alakítani, hiába kapnák a legtöbb voksot, ha ezen a hétvégén lennének a választások. -
Amerikai Egyesült Államok Százezrek szenvednek egy gát miatt Kaliforniában A kitelepítettek egyre feszültebbek. Hosszú órákat kellett autózniuk, hogy szálláshelyet találjanak, a menedékhelyek zsúfolásig tömve vannak. -
Amerikai Egyesült Államok Amerikai bíróság elé kerül a doppingoló kerékpáros Armstrong 100 millió dollárt követel vissza egy állami szponzora a csalás miatt. -
Amerikai Egyesült Államok Lemondott Trump nemzetbiztonsági tanácsadója Félrevezette az alelnököt egy tárgyalásról, amelyet az orosz nagykövettel folytatott még az elnök hivatalba lépése előtt. -
Észak-Korea Az ENSZ BT elítélte az észak-koreai nukleáris rakétatesztet Újabb szankciókról is dönthet a világszervezet. -
Venezuela Az USA szerint drogkereskedő a venezuelai alelnök Tareck El Aissami feketelistára került. -
Franciaország Dübörög a francia elnökválasztási kampány Le Pen az olasz határnál, Macron Algírban, Fillon Reunion szigetén gyűjti a támogatókat. -
Amerikai Egyesült Államok Trumpnak már van pénzügyminisztere Steven Mnuchin letette hivatali esküjét. -
Amerikai Egyesült Államok Nincs remény, lesz olajvezeték Észak-Dakotában Egy szövetségi bíró elutasította az indiánok keresetét. -
Amerikai Egyesült Államok USA: még bírja a völgygát, de újabb esőzés várható A kitelepítettek sem térhetnek még vissza. -
Franciaország Tignes: nincs külföldi áldozata a franciaországi lavinának Egy apa, két fia és a vezetőjük halt meg a francia Alpokban.