rendkívüli hír

Trump kritizálta a bíróságokat: szerinte politikailag elfogultak

Trump kritizálta a bíróságokat: szerinte politikailag elfogultak
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Az amerikai elnök fokozott kritikával fordult az amerikai igazságszolgáltatási rendszer felé szerdán egy rendőri vezetőknek tartott konferencián mondván, hogy a bíróságok politikailag elfogultnak tűnnek számára.

Donald Trump “szégyenletesnek” nevezte a beutazási tilalmi elnöki rendeletet felülvizsgáló bírósági eljárást, és azt mondta, hogy ez egy “szomorú nap” az Egyesült Államoknak.

- Soha nem akarnék egy bíróságot elfogultnak nevezni, szóval nem hívom elfogultnak, és még nem született meg a döntés. De a bíróságok politikailag elfogultnak tűnnek, és olyan nagyszerű lenne az igazságügyi rendszerünknek, ha képesek lennének elolvasni egy nyilatkozatot, és azt tennék, ami helyes – fogalmazott Donald Trump.

Felolvasott a törvényből is, amivel szerinte igazolta a jelenleg felfüggesztett utazási tilalmi rendeletét. Mint mondta, a törvény egyértelműen megengedi, hogy egy elnök felfüggessze bárkinek az országba való belépését, ha úgy ítéli meg, hogy veszélyes lenne a nemzetbiztonságra. Ezt egy egyszerű iskolás is megértené – tette hozzá Trump.

Egy San Franciscó-i fellebviteli bíróság kedden hallgatta meg az ügyvédeket az ügyben. A testületnek arról kell döntenie, hogy Trump a hatáskörén belül járt el vagy a rendelet diszkriminatív tilalommal egyenértékű.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.