Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Megölték a brit szakácsot, aki titokban Szíriába ment harcolni

Megölték a brit szakácsot, aki titokban Szíriába ment harcolni
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A 20 éves Ryan Lock augusztusban utazott el otthonról. A korábban szakácsként dolgozó brit fiatalember azt mondta barátainak és családjának, hogy Törökországba megy nyaralni.

Valójában azonban Szíriába ment, hogy a kurdok oldalán harcoljon a magát Iszlám Államnak (ISIS) nevező terrorszervezet ellen.

Valódi célját augusztus 31-én egy Facebook-üzenetben vallotta be, akkor már Szíriában volt. Mint írta, fél évig akar ott maradni, utána hazatér.

Lock a Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) oldalán több harcban is részt vett, bár korábban semmilyen katonai tapasztalata nem volt. December 21-én vesztette életét négy másik harcossal, amikor az ISIS legfontosabb városát, Rakkát támadták.

A YPG közleményében azt írta: Lock jó katona volt, bátorságával példát mutatott a többi fiatal harcosnak.

A szakács a harmadik brit, aki meghalt, miközben az iszlamisták ellen harcolt Szíriában. Egy 25 éves férfi 2015 márciusában, egy 22 éves pedig tavaly augusztusban esett el.

Fotó kredit: Facebook

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Videó: Hajók rekedtek egy üregben az angliai Shropshire-ben

Az MI6 vezetője szerint Putyin eltökélt szándéka, hogy káoszt exportáljon a világba

Csatlakozott a csordához egy brit farmon Lars, az emberek között nevelkedett fiatal rénszarvas