Újra a kormányerők kezén van egész Aleppó

Újra a kormányerők kezén van egész Aleppó
Írta: Euronews

A polgárháború kezdete óta ez volt a kormányerők legjelentősebb győzelme.

Teljes egészében visszafoglalták a szíriai kormányerők Aleppót – jelentette be a hadsereg csütörtök este. A damaszkuszi védelmi miniszter bejelentette, Aleppót megszabadították a terrortól és folyamatban van a még az észak-szíriai városban maradt szélsőségesek kitoloncolása is.

Ez a győzelem stratégiai fordulatot jelent a terrorizmus elleni harcban. Kiemeli, hogy a szíriai hadsereg és szövetségesei képesek megnyerni a csatát a terrorcsoportok ellen, és új szakaszt nyit a terrorizmusnak a Szíriai Arab Köztársaság egész területéről történő kiűzésében.

A hírt az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja is megerősítette, hogy az utolsó felkelőket és polgári személyeket szállító konvoj is elhagyta a korábban a lázadók ellenőrzése alatt tartott területet.

2011, vagyis a polgárháború kezdete óta ez volt a kormányerők legjelentősebb győzelme a felkelőkkel szemben.

kapcsolódó cikkek