NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Francia előválasztás: kik szavaztak vasárnap?

Francia előválasztás: kik szavaztak vasárnap?
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Nagyon úgy néz ki, hogy az első forduló Sarkozy kiejtéséről szólt.

HIRDETÉS

Újabb előválasztás, újabb meglepetés – ezúttal Franciaországban.

A májusi elnökválasztás előtt fél évvel meghirdetett jobboldali előválasztás befutója, mégpedig toronymagasan, az a Francois Fillon lett az első fordulóban, akit a kutatások hónapokon át a harmadik helyre, vagyis kiesőnek jeleztek.

Mindenki meglepődött, nemcsak az utca mebere, hanem a szakértők is.

A nagyon jobboldali, nagyon visszafogott egykori kormányfő csöndben lekörözte a többieket.

Az eredmény kihirdetése után arról beszélt, hogy ő a maga részéről módszeresen és kitartóan haladt pontosan kidolgozott és erős programjával azon a nyomvonalon, amelyet kezdetben kijelölt. Nem változtatott irányt.

Francois Fillon nyugodt és komoly. Talán ez a két tulajdonsága a legszembetűnőbb. Öt évig volt miniszterelnöke Franciaországnak Nicolas Sarkozy elnöksége alatt, és zokszó nélkül tűrte, hogy árnyékban kell maradnia.

Pontosan tudja, mit várnak és mit várhat az elnökségtől, de sem fellépésében, sem politikai stílusában nem hasonlít Sarkozyre. És ez meggyőzőnek bizonyult.

Nicolas Sarkozy azonnal és elegánsan ismerte el vereségét. Azt mondta, ideje, hogy magánéletében, ne pedig a közszereplésben keressen kihívásokat. Sok szerencsét Franciaországnak, sok szerencsét szeretett polgártársaimnak – ezzel fejezte be.

Hogy ez a visszavonulás, amelyet ő véglegesnek mondott vasárnap este, mennyire lesz az, egyelőre sokak számára kérdéses. A lapok közül is több latolgatta másnap, vajon komolyan lehet-e venni, hogy Sarkozy feladta.

De az biztos, hogy most nem áll jól a szénája. Több mint három éve macska-egér harcot vív az igazságszolgáltatással. Eddig egyik folyamatban lévő ügyben sem ítélték el.

A favorit, a biztosnak hitt befutó a második helyen végzett vasárnap. Alain Juppé, aki 1995-től két éven át volt kormányfő, most Bordeau polgármestere, és a nyugodt erő, a biztos értékválasztás szimbóluma lett Franciaországban. Csakhogy neki is volt két olyan ügye, amely beárnyékolja politikai karrierjét.

Megfigyelők szerint a franciák büntettek vasárnap. A korrupciót és az elszámoltatás reménytelenségét verték le politikusaikon, akik közül láthatóan csak Francois Fillonnak adtak tiszta lapot.

A baloldalnak, amely januárban tartja előválasztását, nehéz lesz olyan jelöltet állítania, akinek volna esélye vele szemben – mondják elemzők hozzátéve, hogy még jöhet meglepetés a második fordulóban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meglepte a franciákat Sarkozy veresége

120 éves a brit-francia barátság

Bevándorlókat távolított el Párizsból a francia rendőrség az olimpia jegyében