Budapest: ötkarikás álmok - de mi a valóság?

Budapest: ötkarikás álmok - de mi a valóság?
Írta: Euronews

Rio de Janeiro hőseit ezrek fogadták Budapesten szerda reggel.

Rio de Janeiro hőseit ezrek fogadták Budapesten szerda reggel. Az olimpiáról 8 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzéremmel hazatért magyar csapat ezzel a 12. helyet szerezte meg a nemzetek versenyében.

Az Orbán-kormány kitüntetett figyelmet szentel a sportnak. Gombamód szaporodnak a stadionok, jövőre vizes világbajnokságot rendez Budapest. 2024-ben pedig nyári olimpiát akar, melynek előzetes költségvetése közel ezer milliárd forint.

- Vitatéma lehet az, hogy mit jelent ez a fejlődésben, mit jelent ez a kiadás-bevételi oldalon, hogy fognak ezek arányulni egymással, de abban biztos vagyok, hogy a nemzeti büszkeségünket, az összetartozásunkat, az összekovácsolásunkat maximálisan erősíteni tudja – véli Borkai Zsolt, a Magyar Olimpia Bizottság elnöke, egykori tornász olimpiai bajnok.

A magyar közvélemény erősen megosztott a kérdésben. A kormány nem kíván erről társadalmi vitát. Az ellenzők szerint a rendezésbe belerokkanna az ország.

- Ennek egy akkora ára lenne – az ország számára, nem Budapest számára -, ami egyszerűen vállalhatatlan. És az a sok ezer milliárd forint, amibe ez az egész kerülne, sokkal jobb helyekre is el lehetne költeni – állítja Dancs István.

Budapesten kívül Róma, Párizs és Los Angeles vállalná be a 2024-es olimpiát.

- Ez a sportcsarnok, ahol most az olimpiai bajnokokat is fogadták, egyszer még olimpiai helyszín is lehet. Ez majd 2017 szeptemberében derül ki biztosan, vagyis nagyjából egy év múlva – tudjuk meg Hajagos Andreától, az Euronews budapesti tudósítójától.

kapcsolódó cikkek