Egy év alatt csaknem 500 órát töltött a levegőben, és több mint 40 ezer kilométert teljesített a napelemes repülőgép.
Megkerülte a Földet a kizárólag napenergiával hajtott repülőgép. A Solar Impulse 2 kedd hajnalban landolt Abu-Dzabiban, ugyanott, ahonnan tavaly márciusban elindult a világ körüli útra. Azóta csaknem 500 órát töltött a levegőben, és összesen 17 repülést teljesített. Érintette többek között Ománt, Indiát, Mianmart, Kínát, Japánt, az Egyesült Államokat és Spanyolországot is.
A páratlan kísérlettel két svájci tudós kalandor, Bertrand Piccard és André Borschberg a megújuló energiahordozók használatát akarta népszerűsíteni.
- André Borschberggel egymást váltottuk a pilótafülkében. Több mint 40 ezer kilométert tettünk meg üzemanyag nélkül, és sikeresen teljesítettük a küldetésünket. A jövőben is a környezettudatos technológiákat kell majd használni a repüléshez – nyilatkozta Bertrand Piccard.
Az Abu-Dzabi leszállás előtti utolsó szakaszt, a Kairó és az Egyesült Arab Emirátusok közti etapot két nap alatt tette meg a Solar Impulse 2. A közel-keleti repüléstilalmi zónák miatt ez volt az egyik legkockázatosabb rész.
- A napenergiával hajtott gép sikeres világ körüli útja nemcsak a légi közlekedés, hanem a megújuló energiaforrások győzelme is – mondta Rita Del Prete, az Euronews tudósítója.
A csaknem két és fél tonnás légi járművet 17 ezer napelem működteti, szárnyai szélesebbek, mint egy Boeing 747-eséi. A nappal felvett és tárolt energiával éjszaka is képes repülni.
BREAKING: we flew 40'000km without fuel. It's a first for energy, take it further! #futureiscleanpic.twitter.com/JCvKTDBVZx
— SOLARIMPULSE (@solarimpulse) 26 juillet 2016