A merényletekért egyelőre senki nem vállalta a felelősséget, de Törökország szerint az Iszlám Állam robbantott.
Jelentős rendőri készültség van az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren. A hatóságok minden érkező autót ellenőriznek.
Láttam, ahogy a nők és a gyerekek sírnak és kiabálnak. Az emberek szakadt ruhában voltak.
Kedd este három öngyilkos merénylő kezdett lövöldözni, majd felrobbantották magukat. A támadásban legkevesebb 41-en vesztették életüket, köztük 13 külföldi, és több mint 230-an megsérültek.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter tájékoztatása szerint a merényletnek nincs magyar áldozata vagy sérültje.
- A reptér lépcsőjénél voltam, amikor egy nagy robbanást hallottam. Láttam, ahogy a nők és a gyerekek sírnak és kiabálnak. Az emberek szakadt ruhában voltak. Az elején még nem tudatosult bennem, hogy mindez a robbanás miatt történt – mesélte egy szemtanú.
- Először lövéseket hallottunk, utána mindenki kiabált, és az emberek elkezdtek futni. A robbanás egy perccel később történt – mondta egy férfi.
A merényletért egyelőre senki nem vállalta a felelősséget, de Binali Yildirim török kormányfő még éjszaka azt mondta, hogy az eddigi vizsgálataik szerint a terrortámadást a magát Iszlám Államnak nevező dzsihadista szervezet követte el.
- A reptéren nem volt biztonsági rés – fogalmazott a miniszterelnök.
Az Atatürk repülőtér a világ egyik legforgalmasabb légikikötője. Éjszaka csak azokat a gépeket engedték leszállni, melyek a támadás idején már a közelben voltak. Azóta számos járatot töröltek.
Így nézett ki a támadás után a repülőtér: