Látványos showműsor kíséretében adták át a világ leghosszabb alagútját

Látványos showműsor kíséretében adták át a világ leghosszabb alagútját
Írta: Euronews

Átadták a világ leghosszabb, 57 kilométeres vasúti alagútját Svájcban szerdán.

Átadták a világ leghosszabb, 57 kilométeres vasúti alagútját Svájcban szerdán. A Gotthard-alagút ünnepélyes felavatásán Angela Merkel német kancellár mellett François Hollande francia elnök, Matteo Renzi olasz kormányfő és Johann Schneider-Ammann svájci elnök is részt vett.

A politikusok mellett az alagúton elsőként áthaladó vonat ezer utasát sorsolással választották ki a svájciak közül. Ezzel a gesztussal köszönte meg a svájci kormány és a vasúttársaság (SBB) a lakosságnak, hogy adójával és népszavazással lehetővé tette az építkezést.

Az alagút az északi, német ajkú Erstfeldet és a déli, olasz nyelvű Bodiót köti össze.

– Jelenleg sok a vita a Schengen-zónán belül, részben a menekültválság miatt, hogy hogyan lehet megőrizni a mozgás szabadságát Európán belül – mondta a megnyitón Anglea Merkel. – Ez az alagút pedig egy csodálatos példája annak, hogy hogyan lehet még könnyebben eljutni Olaszországból Svájcon keresztül a Rajna mentén északra, egészen Hollandiáig. Mindez sok embert és kultúrát összehoz majd, megerősíti a kapcsolatainkat. Úgy gondolom, ez csodálatos.

A 17 év alatt, 11 milliárd euróból megépült alagút ünnepélyes átadásán több mint 600 előadóművész lépett fel látványos show-t produkálva.

kapcsolódó cikkek