EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Olaszország: éhség miatt lopni nem számít bűncselekménynek

Olaszország: éhség miatt lopni nem számít bűncselekménynek
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Öt évvel ezelőtt négy euró hét cent, vagyis valamivel több mint 1200 forint értékben próbált kolbászt és némi sajtot lopni egy genovai

HIRDETÉS

Öt évvel ezelőtt négy euró hét cent, vagyis valamivel több mint 1200 forint értékben próbált kolbászt és némi sajtot lopni egy genovai szupermarketből egy Roman Osztriakov nevű ukrán hajléktalan. A férfi nem járt sikerrel, mert az egyik vásárló kiszúrta a készülőben lévő bűncselekményt, és azonnal szólt a biztonsági személyzetnek.

Osztriakovot őrizetbe vették, és elkezdődött egy több évig húzódó jogi procedúra. Először bűnösnek mondták ki, és fél év börtönre, valamint száz euró (31 ezer forint) pénzbírságra ítélték.

A hajléktalan férfi belenyugodott volna a történtekbe, az államügyész azonban nem hagyta annyiban, és fellebbezett, mondván, Osztriakov nem hagyta el az üzlet területét, vagyis nem lopott, csak lopási kísérletet követett el.

A semmítőszék helyt adott a fellebbezésnek. A legfelsőbb bíróság indoklásában megjegyezte, hogy a vádlott csak annyit vett el, amennyi az alapvető szükségleteihez kellett, vagyis ezzel a mennyiséggel próbálta csillapítani éhségét, azaz nem követett el bűncselekményt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A börtönbe helyezett szentszéki standra látogatott először Ferenc pápa Velencében

Bárki küldhet majd üzenetet a világűrbe egy új kezdeményezésnek köszönhetően

Vízerőmű-robbanás: egyre kisebb az esély, hogy megtalálják az eltűnteket