NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Emelkedik a halottak száma a japán földrengés után

Emelkedik a halottak száma a japán földrengés után
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Újabb áldozatokat találtak a mentőalakulatok a sár és a romok alatt Japánban.

HIRDETÉS

Újabb áldozatokat találtak a mentőalakulatok a sár és a romok alatt Japánban, a földrengés halottainak száma folyamatosan emelkedik.

Az eddigi összesítések szerint 44 ember vesztette életét a pusztító erejű földrengésben. A szombati nagy erejű földmozgás után négy nappal már nem sok esélyt látnak szakemberek arra, hogy túlélőket sikerüljön kimenteni a romok alól.

Szerdán a délnyugati Kjúsú szigetén, Minami Aszónál újabb két holttest került elő. Nyolc ember még hiányzik.

Több mint ezren sérültek meg a földrengés miatt, kétszáz embert súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani.

Körülbelül 30 ezren vesznek részt a sárban és a romok közötti mentésben.

A túlélők közül sokan félnek visszatérni otthonaikba, főleg a megrongálódott épületekbe. Az utórengések miatt sokan éjszakáznak a szabadban vagy autóikban. Több mint 90 ezren kaptak szállást az ún. evakuációs központokban.

Egyes helyeket járhatatlan utak zárnak el. A közművekben is nagy kárt okoztak a földmozgások, átmeneti megoldásokkal oldják meg az érintett területek élelmiszer és ivóvíz ellátását.

A Kumamotóban működő atomerőművet biztonságosnak minősítették a szakemberek a földrengés után is. A település repülőterét kedden nyitották újra.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Japán földrengéssorozat: túlélők után kutatnak

A japán Jakuza bűnszervezet nukleáris anyagokat és fegyvereket csempészett Amerikába

Ukrajna újjáépítéséről tartottak konferenciát Tokióban