Parlamenti választásokat tartanak Szíriában, immár a másodikat az öt éve tartó véres polgárháború kezdete óta. A vitatott érvényű voksoláson mintegy
A szavazatom olyan, mint az ellenségnek szánt golyó.
Parlamenti választásokat tartanak Szíriában, immár a másodikat az öt éve tartó véres polgárháború kezdete óta. A vitatott érvényű voksoláson mintegy 3500, a kormány által jóváhagyott jelölt küzd a helyekért.
Az ellenzék szerint a szavazás törvénytelen, és továbbra is az elnök távozására szólítanak föl. Bassar el-Aszad feleségével együtt adta le szavazatát Damaszkuszban.
- Igaz, hogy a terroristák lerombolták az infrastruktúra nagy részét, és sikerült sok vért kiontaniuk. De nem vették észre a fő célt, vagyis hogy csapást mérjenek a fő infrastruktúrára Szíriában: a társadalmi infrastruktúrára és az alkotmányban rögzített nemzeti identitásra. Ezért a terroristák elmozdultak egy párhuzamos irányba, és a fő céljuk az lett, hogy csapást mérjenek erre a társadalmi szerkezetre, és az alkotmány által képviselt a nemzeti identitásra – nyilatkozta a szíriai elnök.
A választást csak a kormány által ellenőrzött területeken rendezik meg. Az ellenzéki városokban, és az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet által ellenőrzött területeken nincsenek szavazóhelyiségek.
- A szavazatom olyan, mint az ellenségnek szánt golyó. Azért vagyok itt, hogy tovább folytassam az elmúlt öt év ellenállását. Én a szíriai hadsereget támogatom – mondta egy egyetemista.
Miután az ellenzéki csoportok bojkottálják a választást, az Aszad-rezsim teljes győzelme várható.
- Először is azt kérjük, hogy élhessünk normális életet, mert ez a mostani borzalmas – kérte egy idős asszony.
- Azt szeretném, ha a menekültek visszajönnének, és az árak újra olyan alacsonyak lennének, mint a háború előtt – tette hozzá egy férfi.
A damaszkuszi vezetés szerint a parlamenti választás nem érinti az ENSZ támogatásával Genfben folytatott béketárgyalásokat a szír kormány és az ellenzék között. Ellenzéki és nyugati vezetők azonban színjátéknak minősítették a szavazást, amely tovább nehezíti a feszült légkörben zajló tárgyalásokat.