EventsEsemények
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Quintana állt élre a katalán körversenyen

Quintana állt élre a katalán körversenyen
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ismét változott a sorrend a katalán kerékpáros körversenyen. A negyedik szakaszon a mezőny újra több mint 170 (172,2) kilométert tekert – Bagá és

HIRDETÉS

Ismét változott a sorrend a katalán kerékpáros körversenyen.

A negyedik szakaszon a mezőny újra több mint 170 (172,2) kilométert tekert – Bagá és Port Ainé között. A holland Pieter Weening szökésre vállalkozott, de Imanol Erviti Ollo segítségével Thomas de Gendt utolérte a szökevényt, majd a belga versenyző két kilométerrel a cél előtt lerázta mindkét riválisát.

De Gendt végül elsőként ért célba, a 29 éves versenyző utoljára két évvel ezelőtt, ugyanezen a versenyen nyert szakaszt.

De Gendt több mint egy perccel (1:08 p.) előzte meg a második helyezett Nairo Quintanát, és közel másféllel (1:23 p.) a harmadik és negyedik helyen célba érő Richie Porte, Alberto Contador párost.

Összetettben így már a kolumbiai Quintana vezet 8, illetve 17 másodperccel Contador és Porte előtt. A negyedik szakaszt élről kezdő Dan Martin visszaesett a negyedik helyre.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A várakozással ellentétben nem mond le a spanyol labdarúgó-szövetség elnöke

Börtönbüntetés is várhat az FC Barcelona elnökére

Befejezték a sztrájkot a női focisták Spanyolországban