A szíriai ellenzék részt vesz a második genfi tárgyaláson

A szíriai ellenzék részt vesz a második genfi tárgyaláson
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A szíriai ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság bejelentette, hogy részt vesz a szíriai rendezés céljából, márciusra összehívott

HIRDETÉS

A szíriai ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság bejelentette, hogy részt vesz a szíriai rendezés céljából, márciusra összehívott nemzetközi tárgyaláson. Az ENSZ által összehívott genfi tanácskozásnak ez lesz a második fordulója. Az ellenzék képviselői el akarják érni, hogy tárgyalások kezdődjenek egy átmeneti kormány megalakulásáról Szíriában.

Az ellenzék megerősítette, hogy az utóbbi napokban némiképp enyhültek az összecsapások a kormányerőkkel. Közben egy nyilvánosságra került amatőr videó egy aleppói légicsapás nyomait mutatta be.

Több civil meghalt és sokan megsebesültek vasárnap, amikor a város egy piacát érte támadás. Egy emberi jogi szervezet szerint a merényletet az al-Kaida terrorhálózattal szövetséges an-Nuszra Front követte el. Sem erre a csoportra, sem az Iszlám Állam nevű terrorszervezetre nem vonatkozik az a tűzszüneti megállapodás, amely múlt pénteken lépett életbe a kormányerők és a lázadó fegyveres csoportok között.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

AIDS-világnap: 2030-ra felszámolhatják a betegséget, ha támogatják az önszerveződő kezdeményezéseket

Az izareli hadsereg cáfolta, hogy ultimátumot adott volna az el-Sifa Kórház kiürítésére

Izrael-Hamász háború: a túszokért tüntettek Európa-szerte