18 december 2015 | Euronews
Keresési eredmények 45 Találatok
-
Világ Aranyásókra csapott le a rendőrség és a hadsereg Peruban Felgyújtották az illegális bányák köré épített sátortáborokat. -
Szíria Egy újabb lépés a szíriai rendezés felé Határozatot fogadott el az ENSZ csúcsszerve, a Biztonsági Tanács a szíriai béke ütemtervéről. Az Egyesült Államok és Oroszország Iránnal -
Lengyelország Éjszakai akcióval mozdították el egy NATO-háttérintézmény vezetőjét Varsóban A felszólításnak nem tett eleget, így a lengyel hatóságok csütörtökön éjjel erőszakkal távolították el a varsói elhárítóközpont (CEK) vezetőjét. -
Törökország Az ISIS a civileken áll bosszút Szíriában A helyszín Észak Szíria. Itt kezdődött a szírai polgárhárború, innen indult az európai menekültválság. Az Iszlám Állam terrorszervezetet naponta -
Világ Több tucat kurd tüntetőt vitt el a rendőrség Törökországban A PKK mellett tüntettek ezrek Diyarbakirban. -
Világ Koalíciós katonai sikerek Irakban A terroristák legerősebb támadását verték vissza kurdok, Ramadit pedig részben felszabadították az iraki erők. -
Világ Egyre több menekült, egyre több áldozat a görög szigeteknél Év végére megjön az egymilliomodik menekült is Európába. -
Sport Szörf: de Souza ünnepelhetett Ismét brazil a legjobb hullámlovas: Adriano de Souza nyerte a világbajnokságot. A 28 éves de Souza az utolsó versenyen, a Pipe Masters-en -
Világ Sikertelen bizalmatlansági indítvány az olasz parlamentben Családjához közel álló bank támogatása miatt mondatták volna le a minisztert. -
Gazdaság Nincs már több szénbánya Nagy-Britanniában Bezárt Nagy-Britannia utolsó szénbányája. A Kellingley Colliery 50 éve nyitották meg. A 20. században a szénbányászat volt a gazdaság motorja, 3000 -
Sport Lara Gut egy századdal nyert Lara Gut nyerte a nők kombináció-futamát az alpesisí-világkupában a franciaországi Val d’Isére-ben. A svájci versenyző összesítésben 2 perc 38,30 -
Sport Norvég dominancia szuper-G-ben Csak norvég versenyző állhatott a dobogóra az olaszországi Val Gardenában rendezett szuperóriás-műlesikló futam után. Aksel Lund Svindal volt a -
Európai hírek Meghosszabbítja az Oroszország elleni szankciókat az unió Az uniós tagországok nagykövetei megegyeztek abban, hogy hat hónappal meghosszabbítják az Oroszország elleni gazdasági szankciókat. A döntést hétfőn -
Világ Ukrajna technikai csődbe került Moszkva perrel fenyegeti Kijevet, miután az nem törleszt. -
Gazdaság Az ázsiai piacra koncentrálnak az orosz olajcégek Megerősödtek az orosz olajcégek az ázsiai piacon, idén 25 százalékkal többet tudtak exportálni. A kedvező eredmény a gyenge rubelnek és az új -
Világ Szmog fojtogatja Teheránt A levegő annyira szennyezett, hogy az már légzőszervi problémákat okoz. -
Világ 2015: háborúk, terrortámadások és menekültválság A radikális, magát Iszlám Államnak nevező szervezet egész évben sokat hallatott magáról. Irakban és Szíriában területeket hódítottak meg a -
Kulturális hírek A marokkói mozi jelene, jövője és szabadsága A marrakech-i Colisée egyike a 33 milliós Marokkó 31 filmszínházának. A súlyos mozihiány dacára rendkívül népszerűek a hazai filmek. - A pénzügyi -
Világ Véget érhet a kétpárti politika Spanyolországban Hogyan fog kinézni a spanyol kongresszus a vasárnapi választások után? Nehéz megjósolni, látva a bizonytalanságot. Ami biztos: felfordulás van a -
Uzlet Sorozatok Óriás Marks&Spencer nyílt karácsonyra Pekingben Marks&Spencer óriásüzlet nyílt Pekingben. A brit ruházati és élelmiszeripari cég 1500 négyzetméteren árulja a termékeit. A Marks&Spencer iránt eddig -
Uzlet Sorozatok Jobb eredmények után, 8 százalékot erősödött a Blackberry A vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be a Blackberry, de a kanadai cég harmadik negyedévben így 15 millió dolláros veszteséget jelentett, igaz -
Világ Ez is megtörtént - hírek másképp A Euronews soknemzetiségű újságírócsapata minden pénteken összeállít egy válogatást azokból az érdekes, de címlapra nem került tudósításokból -
Gazdaság Pénzhez jutott Görögország karácsony előtt Egy milliárd eurós kölcsönt hagyott jóvá Görögországnak az Eurozóna pénzügyi munkacsoportja Az Európai Stabilitás Mechanizmus már péntek este -
Gazdaság A japán jegybank berúgná a gazdaság motorját Tartja az alapkamatot a Bank of Japan és évi 80 ezer milliárd jennel növelné a monetáris bázist, vagyis nagyjából 660 milliárd dollárral töltené fel -
Világ Szentté avatják Teréz anyát A kalkuttai szegényeket segítő apácát 2003-ban avatták boldoggá. -
Európai hírek Uniós csúcs: jövőre is folytatódnak a nagy viták Az Európai Unió vezetői pesszimistán várják a következő évet. Idén Brüsszelben folyamatos válságkezelés folyt: a görög csődhelyzetre, a -
Sorozatok az én Európámról Europe Weekly: válságüzemmódban az unió A görög válság, a menekültügy, terrorveszély és a kilépéssel fenyegető britek. Az Európai Unió nehéz évet zár, lényegében minden hónapban tartottak -
Kulturális hírek Menzel lábfeje, avagy a realizmus dicsérete A berlini Alte Nationalgalerie nagyszabású kiállítással ünnepli a 19. századi német festészet egyik legkiválóbb alakját, Adolph Menzelt. A tárlaton a -
Világ Vizsgálják a lelőtt orosz vadászgép fekete dobozát Megsérült a novemberben lelőtt orosz vadászgép fekete doboza, ezért röntgensugaras vizsgálatot is végeznek majd rajta egy moszkvai laboratóriumban -
Sorozatok az én Európámról Spanyolországban újraindul a gazdasági növekedés - de még mindig nagyon magas a munkanélküliség Spanyolországban újraindul a gazdasági növekedés - de még mindig nagyon magas a munkanélküliség. Andalúziában erről készített riportot Hans von der Brelie. -
Világ Fájdalmas történelmére emlékezik Peru Megnyitották az Emlékezés Múzeumát Limában. -
Sorozatok az én Európámról Spanyol mindennapok: nem hallják, hogy dübörög A spanyol kormány szerint már talpraállt a gazdaság, de a lakosság még nem vette észre. -
No Comment Bemutatták a washingoni állatkert legifjabb lakóját Bemutatták Bei Bei-t, a washingtoni állatkert óriáspanda-kölykét. A kisállat augusztus 22-én született. -
Magyarország Oscar: a Saul fia az esélyesek hivatalos listáján Nemes Jeles László filmje hivatalosan is bekerült a kilenc legesélyesebb külföldi film közé. -
Fülöp-szigetek Áradások a Fülöp-szigeteken A tájfun után áradások pusztítanak a Fülöp-szigeteken. Az elmúlt napokban legkevesebb 41 ember vesztette életét. A vihar leginkább a fővárost -
Cinema A halálnál nincs jobb életelixír A 21 nuits avec Pattie (21 éj Pattie-val) olyan, mint egy dél-franciaországi faluban töltött forró nyári éjszakán elfogyasztott pohár hűs vörös bor -
Kolumbia Kolumbia: fontos lépés a béke irányába Újabb fontos állomásához érkezett a kolumbiai kormány és a gerillák közti békefolyamat. Az ország középső részén fekvő Villavicencióban 29 család -
Japán Bálnavadászat: feszültté válhat az ausztrál-japán viszony Egy japán bálnavadászflotta kedden indult el a Déli-sark felé, miután véget ért az egyéves vadászati tilalom, melyről a hágai Nemzetközi Bíróság -
Sorozatok az én Európámról Szigorú ellenőrzés a repülőtereken - Repülővel utazom majd karácsonykor. Mit vihetek a kézipoggyászomban? És milyen biztonsági intézkedésekre számíthatok? – kérdezi Anna Brüsszelből -
Spanyolország A legnépszerűtlenebb kormányfő: Mariano Rajoy A 60 éves néppárti vezető újraválasztási esélyé egyáltalán nem sima ügy. -
Spanyolország A „jóképű” szocialista: Pedro Sanchez Tőle várják, hogy újra kormányra juttassa a spanyol szocialistákat. -
Spanyolország Az elszakadásellenes katalán: Albert Rivera A Ciudadanos vezetője a legfogyaszthatóbb politikusa a jobbközépnek. -
Spanyolország A copfos lázadó: Pablo Iglesias A Podemos vezetőjének népszerűsége folyamatosan nőtt a választási kampány alatt. -
Amerikai Egyesült Államok San Bernardino-i terrortámadás: elfogták a fegyverek beszerzőjét Letartóztatták a 14 halálos áldozattal járó San Bernardinó-i terrortámadás egyik elkövetőjének barátját a kaliforniai Riversideban. Enrique Marquez -
Belgium Évzáró EU csúcs: Hol és milyen határok lesznek? Meglehetősen fajsúlyos témákkal zárja az évet az Európai Unió utolsó, két napos csúcstalálkozóján Brüsszelben. Az egységes uniós határőrizet mellett