Gyermekmolesztálás Angliában

Gyermekmolesztálás Angliában
Írta: Euronews

Politikusokat, egyháti személyeket és közszereplőket is felelősségre vonhatnak szexuális zaklatásért – jelentette ki a brit vizsgálóbizottság

Politikusokat, egyháti személyeket és közszereplőket is felelősségre vonhatnak szexuális zaklatásért – jelentette ki a brit vizsgálóbizottság vezetője. Összesen 12 párhuzamosan folyó vizsgálatot rendeltek el.

- Már évek óta aggodalomra ad okot a gyermekek szexuális zaklatása a római katolikus templom színei alatt. Nemzeti és nemzetközi szinten is. Folytatni fogjuk a nyomozást, más közösségeket is meg fogunk vizsgálni a jövőben – mondta egy bíró.

Lowell Goddard szerint 2012 és 2014 között több mint 450.000 gyermeket zaklattak szexuálisan, de csak 8-at azonosítottak.

Egy tavalyi jelentés szerint sok gyermek szerepel a helyi gyermekvédő szervezetek nyilvántartásában, az ügyek mégis rejtve maradnak a szociálisügyi tanácsadók előtt. Sok esetben az is előfordul, hogy az áldozatok nagy része inkább azt állítja, nem történt semmi, nem is bántották.

Jimmy Savile brit műsorvezető ötvennégy éven át, kórházakban és számtalan más helyen összesen 450 gyereket molesztált.

kapcsolódó cikkek